Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2011-11-19
 

 

Frissek, hírek

Lenni vagy nem lenni

avagy nem tudom

Sziasztok!

Először is szeretettel üdvözlök minden régi és új játékost! Ez a bejegyzés inkább az oldal keménymagjának szól, de aki mostanság kapcsolódott be a játékba, nyugodtan hozzászólhat a témához, kíváncsiak vagyunk minden építő jellegű megjegyzésre!

Talán láttátok már bal oldalt az információknál, hogy az oldalnak nincs igazán egyetlen szerkesztője. Régen volt, de az ő távozásával lehetőséget kapott az akkori keménymag, hogy átvegye a szerkesztést, átvegye Sheltert és folytassuk, fenn tartsuk, amit ő megépített nekünk. Épp ezért a szerkesztői brigád minimum 5-6 tagból áll, még ha egyesek nem is vallják magukat szerkesztőnek, attól még az oldalt érintő kérdésekben kikérjük a véleményüket. Szóval ebben a körben merült fel az az állandóan visszatérő probléma, hogy egyre kevesebb a kedv az oldalhoz. "Mi legyen?"

Tízezer kilométerről és hét óra időeltolódással talán túl könnyedén mondom: semmi. Én nem terveztem és soha nem is szeretném bezárni ezt az oldalt. Ha éppen nincs kedv játszani, akkor nincs kedv, majd ha lesz, játszunk. Nyilván ilyen hozzáállással nem lehet fenttartani egy olyan nyitott oldalt, ami mindig készen áll új játékosok fogadására - és Japánból, ahol a következő egy évemet töltöm, egyedül nem is fogom tudni megvalósítani. Amikor gép elé tudok ülni, általában még alszotok, amikor pedig én megyek aludni, nálatok beindul az élet. Így aztán nem tudok megvitatni veletek real time fontos kérdéseket, és nem tudok akkor reagokat írni, amikor ti is pont ott vagytok. Ennek ellenére én szeretném tovább vinni Sheltert, de egyedül nem megy. Nem csak az időeltolódás az egyetlen probléma: mint látjátok, Shelter külseje gyönyörű, a kódolás mesteri. Minden karakter egyedi névtáblát kap, amiket én nem tudok elkészíteni. Én a kódoláshoz sem értek ennyire, hogy ilyen szép, minőségi külsőt hozzak létre. Elkészíthetem az új karakterek adatlapját, kitalálhatok eventeket, de grafikai dolgokban béna vagyok...

Szóval, a rendes kérdés nem az, hogy "mi legyen?", hanem hogy "hogyan legyen?". Ki az, aki szeretné aktívan folytatni a játékot? Ki az a szerkesztő, aki szeretné aktívan folytatni a szerkesztést (az admin jog megmarad akkor is, ha szerkeszteni már nem akartok. A karaktereitekkel mi legyen?)? Mi legyen a meglévő stílussal, adatlapokkal, névtáblákkal; átformáljuk őket, vagy valaki át tudja venni ezt a stílust?

Ezekre a kérdésekre szeretnék választ kapni tőletek, valamint még kettőre: Wolfie, Poppy, szeretnétek szerkesztőként betársulni a csapatba? (Admin jog végett kérdem.)

Kérlek titeket, ha rám gondoltok, adjatok hozzá a jelenlegi időhöz 7 órát (október végétől 8-at), és úgy próbáljátok kisakkozni, mikor reménykedhettek tőlem válaszban.

Szeretettel,
Dorothy

2015.09.14. 09:29, Dorothy Vissza a bloghoz
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.09.14. 10:02
Engel

Sziasztok!

Mint láthattátok már egy jó ideje nem jártam az oldalon, vagy legalábbis nem aktívan. Ennek két oka is van (vagy három?). Az első, hogy eleve nehezen vettem rá magamat a megújjult Shelterre. Nem az, hogy nem tetszett az ötlet, hanem én nem éreztem magamat késznek az ilyen jellegű változásra és a játékból is kimaradtam egy fél évet. Mindig mondtam, hogy nem fogom abbahagyni a szerepezést, de sajnos úgy érzem, hogy az egyetem tényleg elhozta ennek a döntésnek a megmásítását.
A második okomat már fel is vázoltam: az egyetem. Az első évem nem éppen úgy alakult, ahogy én azt képzeltem, jelenleg a bennmaradásért kell küzdenem, ami fontosabb minden másnál. Shelternél is, sajnálom.
A harmadik, de inkább fél ok, az, hogy elkezdtem egy játékkal játszani, mint már páran tudjátok, lolozok. És ez jobban ki tud kapcsolni, mint a szerepjáték. No, meg ehhez még társul az is, hogy szeretnék időt fordítani magamra és az írásra, ami a szerepezés mellett nem fog menni.
Tehát nehéz szívvel, de részemről Shelter lezárt. Kérlek, vegyétek ki a karaktereimet. Szerettem itt játszani, és rossz meghozni ezt a döntést, de miattatok is teszem. Nem akartok rám várni heteket, vagy két reag után befejezni egy kört, mert nem jövök, nincs kedv és ihlet. Lehet, hogy néha majd még felnézek, olvasok és beszélgetek veletek, de játszani már nem tudok.  Tényleg sajnálom, de úgy látom bőven meglesztek nélkülem is. Rengeteg új játékost láttam az oldalon, ha felléptem, néha még észre se vettetek a nagy beszélgetésben :)

Részemről ennyi volt. Köszönöm a szép emlékeket, azt a rengeteg kört, amit itt játszottunk a régi Shelteren, és azt a párt is, amit az újon. Továbbá ugyanígy érzek RH-val kapcsolatban is, köszönöm az ottani köröket is, a sok izgalmat, és pörgős eventeket.

További jó játékot! És kívánom, hogy még sokáig éljen az oldal!

Üdv, Engel


Válasz:

Szia, Engel!

Sajnálom, hogy végül meg kellett hoznod ezt a döntést. Őszintén. Nagyon szerettem veled játszani, sok szép emlék köt hozzád itt és és RH-n is. De szerencsére vannak emlékeink a játékon kívül is, és remélem, hogy azok tovább gyarapodhatnak majd akkor is, ha már nem játszunk. :)

Sok sikert kívánok az egyetemhez, sok örömöt a hétköznapokba, kitartást mindenhez!

Ölel,
Dorothy

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!