|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.25. 17:27 - |
 |
[14-1]
 Nem tudom, meddig lehettem kiütve. Egyszer csak arra ébredtem, hogy már nem alszom – igazából arra sem emlékeztem, hogy elájultam, meg az előtte lévő dolgok is homályosak voltak, ezért először igencsak meglepődtem, hogy mit keresek a fürdőben...
Meg Grace ölében.
Beletelt néhány percbe, mire felfogtam, hogy a lány épp ülve aludt, még nyál is folyt a szája sarkából, eközben én fintorogva, az előzményeket böngészve próbáltam felidézni, mit is csinálunk ott. Mire rájöttem volna, Grace életre kelt; ezért én férfi módjára úgy tettem, mintha még mindig aludnék. Aztán egyszer csak nyílt az ajtó.
– Jé, hát ti meg mit csináltok itt? – hallatszott Wesley Dunham kissé kótyagos hangja. Nem mérges volt, hanem igazán meglepődött.
– Sakkozunk – morogtam, miközben lassan feltápászkodtam. Az orrom már nem vérzett, ellenben marhára sajgott. Megindultam az ajtó felé; hiába most ébredtem fel, már marhára fáradt voltam.
– Az szép dolog – bólogatott a tanár elmélyülten. – Nem szeretnétek aludni menni...?
... Inkáb nem válaszoltam. Egy évek óta kialvatlan ember lomhaságával másztam ki a fürdőszobából a folyosóra. Meg sem kérdeztem, Mr. Dunham miért nem mérges, vagy hogy kapunk-e büntetést. Még köszönni is elfelejtettem – egyszerűen elvonszoltam magam a szobámig, és bevetődtem az ágyba.
Lezárt! Köszi a játékot... Még sok ilyet. ;) |
 Amikor Ash kiterült a földön, ötös skálán hatos értékű pánikrohamot kaptam, és konkrétan végighasítottam a fürdőn, hogy villámgyorsan a víz alá dugjam az időközben felkapott törölközőt, és félig térden csúszva érkeztem vissza a fiúhoz. Az agyam a kelleténél is jobban pörgött, és ösztönös mozdulattal emeltem a fejét a lábaimra, hogy a vérző orra magasabban legyen a szívénél, és remélhetőleg ne fulladjon bele.
Ezt meg mégis honnan a fészkes katicabogárból szedtem? - meredtem magam elé egy percig meghökkenve, és igyekeztem elállítani a vérzést.
Még arról is megfeledkeztem, hogy leszőkézett; tőlem szokatlanul, nagyon éretten és nagyon felnőttesen (csak ne fertőzzön, kérlek, ne fertőzzön) megfeledkeztem a sértettségemről, és gyakorlatilag ott ültem tehetlenül, arra várva, hogy valaki megsegítsen. Mondjuk, Zeusz, egy repülő grizzly, de ha még egy szúnyog is azt mondta volna, hogy kiszabadít minket, eküszöm, oltárt állítottam volna neki... Harryé mellé.
- Semmi baj, semmi baj - nyugtattam magam. - Kibírtam sokkal gázabb dolgokat is. A bátyáimat például, bár, ahhoz leginkább a túlélés művészetét kellett elsajátítanom, nem az elsősegélyt, de az tök mindegy - beszéltem tovább, közben pedig az ajtót szuggeráltam. - Nyílj már ki! Komolyan, legalább egy cseppet megerőltethetnéd magad! Végy példát az én hálóm szobájáról, ő egyből engedelmeskedett. Fafejű - fortyogtam.
Halványlila gőzöm nem volt arról, mennyi idő telhetett el, mikor csodák csodájára az ajtó kitárult, és egy szempár meredt ránk. Vagy rám. Álmos és fáradt voltam, és minimum negyedórája Mr Moreau szemöldökei táncoltak előttem... szteppet.
|
Nem tudom, vajon a szőke lány közelsége, vagy a fürdőszobát ellepő vízgőz okozta-e szokatlan beszédességemet. Abban mindenesetre biztos voltam, hogy egy időre kimerítettem a beszéd-keretem. Meg az ember-keretem. Meg a nem morgás-keretem... Szóval ja, amint kijutottunk innen, utána kábé két-három hétig bűntudat nélkül zárkózhattam volna be a szobámba – ahhoz előbb viszont ki kellett volna jutnunk.
Én meg próbálkoztam vele, csak az ajtó nem volt együttműködő.
Az ütközés pillanatát követően éreztem, ahogy az agyam flipperezni kezd a koponyámban, és a nyerést jelző csing-csing csak rontott a dolgokon, főleg, mivel utána hamarosan elterültem a padlón.
A fülem zsongott, a fejem minden részről fájt, akárcsak a mellkasom és a hátam, meg a könyököm, amivel tompítani próbáltam az esést. A látásom is elhomályosodott kissé – ahogy Grace fölém hajolt, igazából fel sem fogtam, hogy ő kicsoda, csak színes foltokat láttam... Vajon a szemüvegesek így érzik magukat szemüveg nélkül?
A szám ó-t formázott, a szemöldökömet pedig összeráncoltam, miközben igyekeztem fókuszálni a tekintetem.
– Meghaltam? – kérdeztem, még mindig vakon és süketen. – Minden olyan fehér... és meleg... és gyönyörű... – Aztán tisztulni kezdett a kép, a bizsergésből éles fájdalom lett, az orromra pedig mintha egy elefánt pipiskedett volna rá. Ezzel együtt a látásom is megjavult, és amint megpillantottam Grace-t, összeráncoltam a szemöldököm. – Ja, nem, csak te vagy az.
Lassan ültem fel, és már fogtam is a fejem, ami erősen tiltakozott a szintváltozás ellen. Először fel sem fogtam, hogy mit hadovál itt vérről, aztán az orromhoz nyúltam, és valami meleg, ragacsos, vörös trutyit érintettem.
– Vérzek – állapítottam meg vöröslő ujjbegyeim vizsgálva. A gyomrom hirtelen a torkomba ugrott, és fehér foltok jelentek meg a szemeim előtt, mint a nagyi régi tévéjén, mikor szakadozott az adás. Grace-re pillantottam. – Ez az én vérem. Én vérzek. Nem bírom a vért...!
És nagyjából ezek voltak az utolsó szavak, mielőtt visszavágódtam volna a földre. |
Szép volt a csempe; tulajdképpen lenyűgözött, ahogy egymás mellé rakosgatták a lapokat, és némelyikben valamilyen figurát fel lehetett fedezni. Ameddig azon tanakodtam, hogy mennyivel könnyebb úgy undokabb lenni Ash-sel, hogy nem néztem rá, találtam egy rókát, egy baglyot és két szemöldököt is. Képzeletbeli filcekkel átrajzoltam a formákat, miközben hallgattam a fiút, amint a csodálatos, szinte lehengerlő modorában előadja magát.
Ha tudná, hogy körülbelül most adtam fel a reményt, hogy valaha is jóban leszek vele... laposakat pislogva könyököltem rá a combomra, majd a kezeimmel megtámasztottam a fejemet. A hatás kedvéért még dobolni is kezdtem az ujjaimmal az arcomon.
- Nem is tudom - vontam vállat, mikor megérdeklődte, miért is zúdítottam rá egy tengernyi litániát. Mondhatnám, hogy benne volt az alap Gracie-csomagban, és a kikapcsoló gombot nehezen lehetett rajtam megtalálni. - Szerintem gáz, ha néma csendben ülünk, és bámuljuk egymást. Mármint, én a falat bámulom, felfedeztem egy állatkertnyi alakot, és a plafonont trónoló pók azóta lekúszott vagy fél métert. Ahogy elnézem, a családja még fent maradt, és remélem, hogy nem a CIA beépített ügynökei - filóztam. - Mondjuk, a legnagyobb vétség, amit fel tudnának írni az aktádba, az a lányok megrontása lenne - fejtegettem tovább az elméletemet. - Ja, és gyilkosak a szemeid - böktem ki, az arcomba pedig vér tolult. - Az is nagy bűn ám! - bólogattam továbbra is a fal felé.
A gyomromban újból megkezdődött a fura bizsergés, amit nem tudtam beazonosítani. Fura, viszont kellemes érzés volt, ha úgy vesszük, mégis idegennek tűnt.
Hitetlenül felnevettem, mikor megérdeklődte, hogy hülye vagyok-e, utána rá pár percnyire meghazudtolta önmagát.
- Ez most durva ellentmondás volt, ugye tudod? - fordultam hátra mosolyogva, éppen annyi időre, hogy meglássa. - Hasonlóakat mondott nekem mindig az egyik bátyám, mikor hülyeségekkel fárasztottam az agyát... mondjuk, élő kavics, éjszaka megmozduló babák... jó, az utóbbiban még mindig hiszek, és rettegek tőlük, a Chucky film után pedig végképp elégetném mindegyiket, de hé! Nem mindenkinek kell feltétlenül százasnak lennie, elég unalmas világ lenne. Gondold el, mi lenne Moreau szemöldökráncolása nélkül velünk? Nem lenne mit kiparodizálni - lendültem bele a magyarázkodásba. - Az emberek sokszínűsége visz minket előre a jövőbe... - Itt egy percre elhallgattam. - Érzem a Shelter House negatív energiáit... - váltottam szenvedő üzemmódba. - Mostanság túl sok bölcsességet hordok össze. Brr. A matek tanárom is megmondta, hogy Alflatt! Belőled maximum utcaseprő lesz, mert annyit se konyítasz a matematikához, mint toronydaru a repüléshez - forgattam meg a szemeimet. - Én jobban szeretnék hülye maradni. Védjegy. Meg ilyesmi.
Ash vallomásánál hitetlenkedve fordultam ismét hátra, és ezer tutkó százalékra vettem, hogy az értetlenkedés kiült az arcomra. Már éppen szólásra nyitottam a számat, mikor a srác zakózott egyet, és csúnyán kiterült a földön.
Nem is gondolkodtam, mikor felpattantam, és odasiettem hozzá.
- Jól vagy? - bukott ki belőlem az értelmetlen kérdés. - Mármint... na, értsd jól! Izé, vérzik... az orrod, na, szóval, az vérzik - dadogtam össze-vissza, aztán mire feleszméltem, a fogason lógó törölközők egyike a kezemben volt. - Nem vagyok jól elsősegélyben, meg sok mindenben, na, jó, talán a népmesegyártásban, de szerintem ezt szorítsd rá, hamarabb eláll - nyújtottam oda az anyagot. - Borogatás... asszem, az kéne... borogatás... de honnan a halálból szedjek jeget? Miért csak tárgyakat tudok életre kelteni? - túrtam bele a megszáradt hajamba. - Fú, basszus, nagyon fáj? Esetleg hideg vizes törölköző... nem jég, viszont hideg. Mindjárt jövök! |
Már akkor éreztem, hogy minél hamarabb el kéne bújnom, mikor Grace a teljes nevemen nevezett – erre csak akkor vetemedtek az emberek, ha vagy szekálni akartak, vagy mérgesen kiosztani, vagy a kettőt egyszerre, és ultramegalázónak lenni. Felvont szemöldökkel, a karjaimat még szorosabban összefűzve hallgattam Grace kirohanását.
– Taylor Swift még smink nélkül is úgy néz ki, mint aki megbotlott a Menny küszöbén és Pennsylvániába pottyant – közöltem rezzenéstelen arccal, majd megvontam a vállam. – Kár, hogy a viselkedése ezt a teóriát kizárja. És hogy tíz centit ver rám.
Nem gondolkodtam igazán el azon, hogy tulajdonképpen pontosan mennyire gázoltam bele a lelkébe. Főleg azért nem, mert két ismerősömből legalább öt utál engem, és mert minimális tapasztalatom volt a lányokkal való beszélgetésben, az is a rosszabbik, hajtépős fajta. Inkább kerültem az ilyen helyzeteket, de egy fürdőszobában összezárva erre nem nagyon volt lehetőségem.
Mikor Grace mérgesen rácsapott az ajtóra, nehéz volt elnyomnom azt a röhögést, ami rám tört, így a szám elé kaptam az öklöm, és valami harácsolós-fuldoklós hangot adtam ki. Jó érzés volt, mikor másoknak nem sikerült valami.
– Figyelj és ámulj, Alflatt! – löktem el magam a faltól vigyorogva, készen arra, hogy a lány orra alá dörgöljem a sikeremet. Amikor a fal felé fordult, csak megforgattam a szemem. Tipikus lányos hiszti; még jó, hogy mindjárt szabadulunk. Miközben szakértői szemmel méregettem a kilincset, meg a hajvasalót, félfüllel azért figyeltem a lányra, még akkor is, ha próbáltam nagyon leplezni.
– És azért kéne, hogy ez egy lepkefingnyit is érdekeljen, mert...? – dünnyögtem, mikor azt fejtegette, hogy Moreau ránk talál. A fekvőtámasz, az megy. Ha nem kell beszélnem közben másokkal, akkor talán meg is éri – bár azt azért nem szerettem volna különösebben, hogy Rueda fülébe jusson a dolog. Bírom én a kritikát, csak a Bibliát nem annyira.
Aztán úgy döntöttem, eleget megtudtam a kilincs alakjáról, anyagáról, térfogatáról és súrlódásáról ahhoz, hogy felkapjam a hajvasalót, és már épp a fejem fölé emeltem, hogy hatalmasat vágjak vele a kilincsre, amikor Grace folytatta, én meg elvesztem valahol a sorok között. Ostobán fintorogva, a fejem felett még mindig a csapásra álló hajvasalót szorongatva pislogtam a lányra.
– Te hülye vagy? – kérdeztem végül halálra vált, "annyira nem értem a lányokat, hogy már nem is próbálkozom" arccal. Kételkedve pillantottam a hajvasalóra, a kilincsre, majd vissza Grace-re. Inkább eldobtam az eszközt a szoba másik felébe. Nem mentem volna vele semmire. Talán mégis az lenne a legjobb, ha nekirohannék, ötlött fel a fejemben a gondolat, és egy szempillantás alatt az ajtóval szemközti falnál termettem, készen arra, hogy nekirohanjak, és már lendült a kezem, hogy lendületet vehessek, aztán... Aztán nagyot sóhajtottam, felegyenesedtem, és Grace-re pillantottam.
– Nézd, én nem azt mondom, hogy hülye vagy – tártam szét a kezem békítően, ami azért elég hülyén nézhetett ki, mivel még mindig csak törölközőben pózoltam. – Csak azt, hogy egy okosabb ember már korábban rájött volna, hogy nem érdekel, amit mond.
És egy újabb hazugság.
Azt nem mondanám, hogy a szívem majd' megszakadt Alflatt drámai vallomása miatt, de azt éreztem, hogy valami nem okés vele. Amióta elkezdett sírni az ebédlőben a múltkor, valahogy olyan szorongást éreztem amiatt, hogy megsirattam, hogy még véletlenül sem akartam, hogy megint ez legyen. Mérgesen felhörrentem.
– Na, jó, idefigyelj, Alflatt! – mutattam rá vádlón, mintha az ő hibája lett volna... minden. – Te nem vagy olyan... teljesen... kiállhatatlan. Csak egy kicsit. Olyan negyven százalékban. Negyvenöt... Oké, az esetek felében. A maradék ötvennek egy részében alszol, de még ha azt le is vonjuk, marad olyan tizenöt-húsz százaléka az időnek, amikor egészen... nem vagy kiakasztó. Nem azt mondom, hogy bírlak, csak azt, hogy nem utállak teljesen. És ha a közelemben vagy, kedvem lenne bébifókákat ölelgetni. Undorítóan édes. És én most kijutok innen – döntöttem el, és mielőtt Grace valószínűleg egy szót is tudott volna szólni, beizzítottam nem létező motorjaim, és megindultam az ajtó felé – majd félúton megcsúsztam, és jégtáncos módjára, de még mindig szuper-sebességgel csapódtam neki az ajtónak. Még jó, hogy az orrom tompította a becsapódást...
Egy fél másodperccel később már az ajtó előtt feküdtem, a padlón, és a szemeim keresztbe álltak, de szerencsére így legalább nem láttam, hogy vérzik az orrom. |
Van az a mondás, hogyha egy lány rondának nevez, akkor csak irigy, ha egy pasi teszi ugyanezt, akkor átlagosnak születtél, viszont ha egy gyerek illet ezzel a jelzővel, akkor bizony nincs mit tenni: csúnya vagy, és kész.
Amikor Ash burkoltan így nevezett, leesett az állam, és szó szerint tátott szájjal bámultam rá, még a sírásról is megfeledkeztem hirtelenjében. Na, nem mintha az önérzetemet sértette volna, vagy bármi, hanem a szőke kifejezés hirtelenjében kinőtte magát, és képzeletben a fejem felett körözött, szinte zümmögve, mint a legyek.
Szőke, szőke, szőke...
Ez most komolyan leszőkézett engem?!
- Na, ide figyelj, Ashley Moon-Moon - tápászkodtam fel a földről, és csípőre tett kezekkel bámultam rá tisztes távolságból. Attól tartottam, hogy a szemeinek olyan különös hatása lett volna, hogy elfelejteném, mit szerettem volna mondani. - Azt eltűröm, hogy pocskondiázd a zenei ízlésemet, sőt, indokalatlanul is használd a homoszexuális jelzőt rájuk, mert elismerem, nem mindenki szeretheti ugyanazt. - Biccentettem, mintegy megerősítésként, hogy valóban így volt. - De ne ítélkezz felettem és szőkézz le, mert egyáltalán nem ismersz - mondtam ki majdhogynem dacosan, és az ajtóhoz lépdeltem. Még mielőtt újból megpróbálkoztam volna az ajtó életre keltésével, hátrafordultam. - És tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok bombanő, viszont közel sem akarok Taylor Swiftre hasonlítani, mert ugyebár, lassan negyven felé közelít a volt pasijainak a száma.
Különben is, mit képzel magáról, fortyogtam magamban, úgy tesz, mintha a srácok nem szoktak volna ábrándozni nőkről. Pamela Anderson, Megan Fox...
Vettem egy mély lélegzetet, még mielőtt megpróbálkoztam volna az Áldásom életre keltésével, s megragadtam a kilincset. Lehunyt szemekkel koncentráltam a jobb kezemre, vártam az ismerős bizsergést, de semmi. Csődöt mondott.
- Gyerünk már! - motyogtam az ajtót szuggerálva, az azonban továbbra is csendben maradt. - Ne szívass!
Úgy ötpercnyi próbálkozás után éreztem egy halvány szikrát, ami éppen annyira volt elég, hogy az ajtó közölte velem, hogy ne is álmodjunk róla, és ismét élettelen tárggyá vált.
- Rajtad a világ szeme - fordultam Ash felé közönyös arccal, majd felszegett állal leültem a székre, és onnan bámultam a fiú ügyködését.
Hisztiztem? Lehet. Durcás voltam? Biztos. Néha rosszabb voltam, mint a bolondóra? Megesett.
Sztereotíp amerikai szőke tinilány...
Bosszúsan fordultam a fal felé, jelezve, hogy még mindig meg voltam sértődve.
- És ha nem válik be a hajvasalós akciód, akkor mi lesz? Azon kívül, hogy a kilincset ki kell fizetni, és remélhetőleg nem Mr Moreau fog állni az ajtó másik oldalán, mert semmi kedvem száz fekvőtámaszhoz. Ilyenkor adok hálát, hogy Mr Mitchellhez kerültem - sóhajtottam. - Bár, szegényt eléggé lesokkoltam, mikor az edzőterembe érve éppen egy partvissal és egy bokszzsákkal adtam elő a Szépség és a Szörnyeteget... legközelebb majd Aladdint fogok neki énekelni, hogy megnyugodjon a lelke - bólintottam magamnak. - Bár, leginkább akkor lélegezne fel, ha végre megkomolyodnék - merengtem el. - De az nem buli... mármint, oké, egyszer felelősségteljes felnőtté is kell válnom, de hé, tizenhat éves vagyok! És elméletileg Áldott. A Sziklás-hegység kellős közepén, távol az utálatos matek tanáromtól, egy fiúval összezárva egy lány mosdóban - értetlenkedtem. - Jó, oké, ha esetleg hallgattad, akkor felejtsd el - legyintettem. |
– Könyörgök, tedd meg – közöltem összeráncolt szemöldökkel. Lehet, hogy tényleg már csak a halál lett volna megváltás; másrészt elnézve Grace őrültségi szintjét, talán csúnya halálomat leltem volna pszichopata mancsai alatt... Ezért volt mentőötlet a zuhanyzás. Mármint, úgy félig.
Elég kellemetlen volt úgy álldogálnom a zuhanyrózsa alatt, hogy közben Grace odakint matatott. Valahogy olyan furcsa volt, és zavarba ejtő, és nem tudtam, mit kezdeni vele – kábé ez a három jelző volt az ok, hogy ha lehetett, nem mentem emberek közé. Mind ilyen volt, Grace meg még rá is dobott azzal, hogy lány...
Mindenesetre, valahogy megoldottam az emberpróbáló feladatom. Igaz, hogy az én tusfürdőm a másik zuhanyzóban maradt, itt meg csak barackillatú volt, de az ember azzal dolgozik, amivel tud, nekem meg eszem ágában sem volt elmenni érte. Ha barack illatom lesz, hát az, amint bemegyek a szobánkba, úgyis olyan oroszlánszag csap majd meg, hogy rögtön lehervad rólam minden barack!
Épp időben zártam el a csapot ahhoz, hogy halljam Grace elmélkedését a közeli jövővel kapcsolatosan. Annyira nem aggódtam, mert valakinek előbb vagy utóbb használnia kell a fürdőt, és akkor nekem lesz majd okom pánikolni, elvégre, én vagyok rossz közegben. Kivéve, ha kijátszom a "rossz testbe születtem" kártyát, de annyira talán én sem voltam elvetemült.
Talán...
Majd meglátjuk.
Három koppanást hallottam, aztán Grace szava elakadt; valami ösztönös késztetést éreztem, hogy megnézzem, nem halt-e meg a sokktól, ezért előbb a fejemet, majd a felsőtestemet dugtam ki a függöny mögül, és visszaszereztem a törölközőm. Mivel friss ruhát, azt nem hoztam magammal, de ez volt a legkisebb gondom.
– Aaaa, ne már, most komolyan? – nyögtem hisztisen-lesújtottan, meghallva azt a nevet, amit fáj, hogy felismerek. Összefontam a karom a mellkasom előtt, és nekidőltem a falnak. – One Direction? Tényleg? Komolyan, Alflatt? Azt hittem, ennél többet tudsz, és nem a sztereotíp amerikai szőke tinilány kategóriába esel... Különben is, azok a majmok legfeljebb egymást veszik feleségül. Meg még ha nem is... Lássuk be, nem vagy Taylor Swift.
Ez az, a lányok mindig szeretik, ha vérig sértik őket, és lenyomásra kerülnek Taylor Swift által!
Elnéztem az ajtó felé, és összeráncoltam a szemöldököm.
– Lemeccseled vele a kijutást, vagy törjem le a kilincset egy hajvasalóval? |
Az Alyssát illető kérdésre lesújtó pillantással jutalmaztam Asht egy pillanat erejéig.
- Az kéne még - emeltem a plafonnak a szemeimet. - Szerinted egyben lenne akkor a női fürdőszoba? Mondjuk, azt el kell ismerni, hogy egy életre kelt székkel annyit árthatnék neki, mint RAID-del egy elefántnak - elmélkedtem hangosan. - Bár, azt az őrültet is hátba veregetném, aki rovarirtószerrel rohan neki egy öttonnás állatnak - tettem hozzá mellékesen.
Ash bámulását nem tudtam hova tenni; hiába néztem lefelé, semmit nem találtam a törölközőmre, illetve a mellkasomra írva, amit meredten lehetett volna bámulni. A kérdését meg pláne nem értettem.
- Minden oké? - kérdeztem kissé aggódóan, azért imádkozva Zeuszhoz, hogy Ash ne kattanjon be. Mármint, itt voltunk bezárva egy női fürdőbe, mindketten egy szál törölközőben, és a bezártság fura dolgokat hozhat ki az emberekből. Például, nekiáll zabálni a hangyákat a sarokban, esetleg elkezd lóul beszélni, netán úgy dönt, rajongói klubot alapít egy pókhálónak, s minden este esőtánccal koronázza meg az annak szóló rituálét.
Belőlem is kezdett nagyon érdekes dolgokat kihozni; mondjuk, akaratlanul is hülyeségeken pörgött az agyam. Nem futkorásztak benne Red Bullt ivó medvék, sem cigánykerekező Mr Szemöldökök, hanem olyanok tűntek fel, amelyek eddig nem: a szemei.
Értitek.
A szemei.
Csak néztem, és közben azon kattogott az agyam, vajon mi foroghat a fejében. Én pedig nem voltam a mélyen filozofáló típus, ergo, soha nem érdekelt, mit gondolnak mások, mert én se gondoltam arra, hogy nekem most gondolnom kéne valamire.
- Nem maradandó agykárosodás - feleltem a repülő grizzlys kérdésére. - Ami azt illeti, ha elárulnám, honnan jön az elméletem, meg kéne öljelek - eresztettem meg egy széles vigyort, s berémlett a szituáció, amiben egy mentor előtt parádéztam ugyanebben az öltözékben. Őt sem éreztem különösebb zavart, valahogy belém ivódott a nagy családban, hogy nem feltétlenül kell mindenért Kerekerdő közepére szaladgálni.
Különben is, én igenis hittem a repülő grizzlykben! Mi más magyarázhatná a becsapódó ajtókat, amiket utána nem lehet kinyitni? Elvégre, Alyssának nyoma sem volt a szobában, akkor mégis ki csaphatta be?
A fürdése ötletére bólogattam egy sort, és kihasználva, hogy elhúzott, gyorsan a tettek mezejére léptem: magamra húztam a pizsamául szolgáló rövidnadrágot és pólót, aztán lekuporodtam a földre, felhúztam a térdeimet, és úgy bámultam a szemközti falat.
- Mi van, ha soha nem jutunk ki innen? - tettem fel a kérdést inkább magamnak, mintsem a fiúnak. - Valamelyikünk a kannibalizmus útjára lesz kénytelen lépni, ha nem akar éhen halni... és mi van, ha egyáltalán nem fognak erre jönni? Be fogok golyózni - állapítottam meg, s hátulról megfejeltem a falat. Háromszor.
Aztán lesokkoltam. Éreztem, ahogy egyszeriben kihűl a kezem, s ha valaki megfogta volna, valószínűleg jégcsapként azonosította volna, nem pedig emberi kacsónak; a szívem a torkomban ugrott, ott folytatta vad vágtáját, és nem foglalkozva azzal, hogy közönségem is van, elbőgtem magam:
- Soha nem lehetek Harry Styles felesége! - törölgettem a könnyeimet az arcomról. - Pedig úgy készültem rá - szomorodtam el. |
– Alyssa? Ő is itt van? – pillantottam körbe rémülten, hátha a lányok nem csak pisilni járnak párban, de a szociopata nyuszinak szerencsére nyomát sem találtam. Az kellett volna ide... Nem csak a kezem bánta volna, úgy érzem.
Minél több időt töltöttem Grace Alflatt társaságában, annál hálásabb lettem a magányért.
Ahogy ott pattogott előttem, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy egyszerűen erőből nekiszaladjak az ajtónak, és hagyjak magam után egy Ash-forma lyukat, mint a rajzfilmekben, de rá kellett eszmélnem, hogy az nagyon fájna, ráadásul nagyon nincs pénzem kifizetni az ajtót... És persze jogosan jött volna a kérdezősködés, hogy mit kerestem én a női fürdőben. Mr. Ruedának magyarázhatom, hogy csak összetévesztettem; könyörögni fogok azért a cinquanta fekvőtámaszért...
Ha jobban belegondoltam, már akkor könyörögni kezdtem érte, mikor Grace hosszabban beszélni kezdett. Nem azért, mert hülyeségeket beszélt (de, azért is), hanem mert... volt. És úgy volt, ahogy volt. Én tényleg próbáltam nem nézni, de... De ha jobban belegondolunk, az ő hibája! Hát nem kellett volna zavarban lennie? Meg a másik sarokba futni? Nem, ő majdnem az arcomba mászott. Az pedig, hogy az én szemeim hova másztak, valószínűleg elég feltűnő volt, még ha minden tőlem telhetőt megtettem is.
– Három? Hol? Ez csak kettő – figyeltem fel arra az egy szóra; még akkor is, ha félreértettem. Ahogy visszanéztem Alflatt arcára, megint elvörösödtem. Nem tehettem róla, na; igazából csak most tűnt fel, hogy Grace lány, ez a felfedezés pedig alapjaiban rengette meg a világom. Meg talán mindenki másét is.
– A szív keresettebb a feketepiacon; meg a vesék, mert abból sok kell – nyögtem be, mielőtt még cenzúrázni tudtam volna magam. Amint kimondtam, összeráncoltam a szemöldököm. – Nem akarod tudni, honnan tudom.
Zavartan toporogva, a derekamra csavart törölközőt szorongatva, homlokomon mély ráncokkal figyeltem Grace rövid románcát az ajtóval. Meg kellett állapítanom, hogy a csaj tényleg zakkant. Folyékonyan beszélte a hülyeséget.
– Ez a repülő grizzly maradandó agykárosodás nálad? – ráncoltam a szemöldököm, mivel szerencsére rövid beszélgetéseink alkalmával többször felbukkant eme mítikus alak. Én is a levegőbe szimatoltam, és rá kellett jönnöm, hogy a szag forrása se nem a maci, se nem a katica, hanem inkább én. Még jobban elvörösödtem; nem volt túl kellemes, ha egy lány megjegyezte, hogy ordenáré szagod van, még akkor sem, ha az a lány... Hát, Grace.
– Fürödni jöttem. Mire gondoltál? – vágtam vissza mogorván, egy két éves logikájával. Vágyakozva néztem a zuhany felé. Már szó szerint viszkettem érte, és a hajam is úgy festett, mint akire ráöntöttek egy vödör mézet. Nem akartam megkérdezni, tényleg nem...
Ezért nem is kérdeztem.
– Elmegyek fürödni – közöltem, és mielőtt válaszolni tudott volna, bevetettem magam egy ép zuhanyfülkébe, behúztam magam mögött a függönyt, és megszabadultam a törölközőmtől, melyet elegánsan kidobtam a karnis felett, talán egyenesen Grace-re, és beindítottam a vizet. Kényszeres cselekvés volt, de mint mindig, most is gyorsan rájöttem, hogy hülye döntés volt. |
Mr Moreau megirigyelte volna azt a szemöldökráncolást, amit abban a pillanatban vittem véghez, amikor Ash megállapította, hogy ténylegesen rossz helyre keveredett be; a hatás kedvéért még teátrálisan a homlokomra is csaptam, majd megcsóváltam a fejemet.
Bár lány lévén iszonyú zavarban kellett volna lennem, amiért egy komplett fiút látok majdhogynem meztelenül, a fél szemem azért a pályán volt. Igazából, semmi eget rengetőt nem találtam a látványban, elvégre, a bátyáim rendszerint szaladtak be a tengerbe egy szál fa... khm, nahát, szóval, egy szál semmiben, tehát, ha Ash arra gondolt volna, hogy tart egy rögtönzött sztriptíz bemutatót, nem lepett volna meg semmi.
Ellenben, én azért összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, hogy takarjam a dinnyekezdeményeket, amelyek csak nem voltak hajlandók megnőni. Nem tőgyre vágytam én, amit a nyakamba csavarhatok, vagy valami, hanem... értitek. Melleket!
Rövid időre pislogásra futotta csak tőlem, amikor Ash nem tudta kinyitni az ajtót, majd tojva abba, hogy konkrétan két szál csöcsben flangálok előtte, odafutottam, és teljes erőből rángatni kezdtem a zárat.
- Alyssa! - mormogtam a szobatársam nevét, akár egy szitokszót, kínosan érezve a hatalmába kerítő déja vu-t, végül dörömbölni kezdtem rajta, egészen addig, míg Moon-Moon gyanúsítgatásba kezdett. Már megint. - Mi az, hogy sok mindent megmagyarázna rólam? - érdeklődtem szemrebbenés nélkül, közelebb léptem hozzá, és a mellkasa felé böktem. - De, végül is, csak lebuktam - csettintettem egyet ingerülten -, a szülinapi éneklést is azért kaptad, hogy lemérjem, mennyire vagy formában. Valójában, még ide se kerültem, már kitettelek eBayre két tevéért, és most három aranyröggel vezet egy arab olajmágnás a liciten - magyaráztam a szememet forgatva. - Mondjuk, azt leszögeztem az árubemutatóban, hogy sok antiszociális unokára számítson, ha bevet a lánya háremébe - vigyorodtam el. - Jézusom, Ash, te se gondolhattad, hogy éppen a májadra pályázom... brr - rázkódtam meg, majd hirtelen felindulásból az ajtóra csaptam, ami az érintésem nyomán azonnal életre kelt. - Nyílj ki!
- Varázsszó? - kérdezett vissza a fadarab morcosan.
- Szezám tárulj, légy szíves, repülő grizzly, ha nem nyílsz ki, tüzifát csinálok belőled... - soroltam szigorúan az ajtóra meredve, még véletlenül se legeltetve a szememet Ashen.
Pff. Dehogy.
- Nem talááált - énekelte vihorászva az ajtó, mire egy "kuss!" kíséretében ismét rácsaptam, s elhallgatott.
Fél vállal nekidőltem a falnak, majd az orromat megcsapta valami bűz... Az orromat ráncolva forgattam körbe a fejemet, végül Ash felé fordultam.
- Nem tudom, mi történhetett, esetleg a repülő grizzly alkotott, vagy esetleg a katicabogár az utolsó zuhanyzóban durrantott-e egyet, de... mi ez a szag? |
Miért volt az, hogy Gracie mindig a legrosszabb pillanatban tudott ott teremni? El sem tudtam képzelni, mit tettem, amiért ezt érdemeltem, de már kezdett nagyon elegem lenni belőle.
– Áu, áu, áu, HÉ! – jajgattam, miközben Gracie egyre csak a keze ügyébe kerülő tárgyakkal igyekezett távol tartani engem magától; igazán nem volt miért félnie, ha tehettem volna, rögtön ott hagyom. Ebben csak az idegesség és a testem köré csavarodott zuhanyfüggöny akadályozott meg.
A samponos flakon például egyenesen lágy ponton talált; a fejem úgy puffadt fel, mint azok a gömbhalak.
Azt el kellett ismerni, hogy a csaj azért jól célzott.
– Milyen női mosdó, te elvetemült nőszemély?! – mordultam rá, igyekezve egyszerre talpra kászálódni, és megőrizni a méltóságomat. Már amennyi maradt. – Milyen lányokról hadoválsz itt? Ez a... – És ez volt az a pillanat, amikor felismertem, hogy tényleg más volt a burkolat, főleg azért, mert más volt a hely is. Az egyik falra például komplett hajvasaló volt szerelve; hacsak nem Benett kedvéért tették fel...
– Ez a női fürdő – állapítottam meg egy dinnye átélésével és eszével. Már nem is figyeltem, hogy a szék igyekezett odébb mászni; a törölközőmért nyúltam, és azt a derekam köré csavarva indultam meg az ajtó felé, arra számítva, hogy még addig el tudok iszkolni, amíg valamelyik mentor rám nem talál itt, aztán fel leszek jelentve szexuális zaklatásért, anyám idejön, bemegy a szobámba, megállapítja, hogy a csí rosszul kering, arrébb tolatja velem az ágyat, telerakja a szobát füstölőkkel, és... És én nem akarok levendulaillatot árasztani!
De amint odaértem, az ajtó nem nyílt. Csak így, egyszerűen; nem nyílt ki. Próbáltam forgatni a kilincset, rángatni, nyomni, de semmi, mintha odabetonozták volna. Paradicsom vörös arccal, elfehéredő ujjakkal szorítottam a törölközőt, úgy fordultam ismét Grace felé, de csak félig. Nem akartam jobban megnézni, mint eddig. Hogy őszinte legyek, hiába ült rajtam a pánik a hatalamas, dagadt seggével, és hiába igyekeztem kerülni minden emberi kontaktust, csábító késztetést éreztem arra, hogy mégis nézzek... De a Titanicra felszállni is csábító volt, és meg lehet nézni, mi lett belőle!
– Mit csinálsz, Alflatt? – kérdeztem remegő hangon; félig azért, mert megijedtem, félig azért, mert... Igen. – Itt akarsz tartani? Embercsempész vagy? Drogkartell? Sok mindent megmagyarázna rólad. Ne szórakozz, engedj ki! Azt akarod, hogy sikítsak? Mert sikítok! |
Szerettem elmélkedni; mint például azon, hogy mennyi az esélye, hogy ebben az életben Harry Styles valaha feleségül vesz, vagy esetleg azon töprengtem, előfordulhat-e az egyáltalán, hogy elvetődök egy One Direction koncertre? Mármint, a szüleim eddig azért nem engedtek, mert féltettek és egy vagyonba került egy jegy, most pedig azért, mert a többi embert féltették tőlem, na meg még mindig egy vagyonba került a jegy.
A vizes hajamat hátracsapva tekertem magam köré a combközépig érő rózsaszín törölközőmet, és már éppen a rögtönzött Harry Styles oltár kompozícióját alakítgattam ki magamban, amikor elhúzva a függönyt szembetaláltam magamat valakivel, aki enyhén fiúnak nézett ki, és engem meglátva a vezetéknevemet ordítva vetődött el... valahova.
Az arcom automatikusan váltott vörösbe, azonban a felháborodását hallva csípőre vágtam a kezemet.
- Ha nem tudnád, ez még mindig a női mosdó, te perverz kukkoló! - kiabáltam, aztán az első kezem ügyébe kerülő tárgyat (samponos flakon) felé hajítottam. - Mégis mit terveztél itt, egy szál semmiben rohangálva megrontod a lányokat?! A plafonon levő pók is ugyanezt csinálja, de neki legalább van alibije! Na, ne is mondd, Moon-Moon, hadd találjam ki: lánynak képzelted magad egy ideig - hátráltam, és minden egyes indulatosabb szavamnál felé dobtam valamit; amikor a nadrágom került a sorra, grimaszolva meredtem rá az anyagra, majd vállat vonva átdobtam a vállam fölött.
Eszem ágában sem volt megmoccanni, elvégre, én a helyemen voltam, egyedül Ash fetrengett a kövön Ádám kosztümben. Egyrészt, fel akartam öltözni, mivel volt egy halvány gyanúm, hogy Mr Moreau mostanság volt őrjáratot tartani.
Észre se vettem, hogy a rémültségem által aktiválódott az Áldásom, ezért a szék, amire rápakoltam a cuccaimat, szépen lassan arrébb araszolt néhány centimétert.
- A helyén marad! - parancsoltam rá. |
Nagyon furcsa volt még az egész közös fürdő dolog. Ez volt az egyik, ha nem az, amit a legjobban szerettem Shelterben – nem kellett ötven másik fiúval osztoznom a fürdőn. Járt már valaki egy kolesz fiúmosdójában? Nem sokan jutnak ki onnan élve. Vagy lábgomba nélkül.
Egy-két napja már élt a dolog, ebben a melegben már többször használtam is, de akkor sem szerettem túlzottan, annak ellenére sem, hogy hímtársaim még nem tudták belakni férfias rendetlenséggel.
A mai még az utolsó nagyon meleg napok egyike volt, ráadásul edzésem volt Mr. Ruedával, így mire végeztem, szinte tocsogtam az izzadtságban, és az orrom, de még a bőröm is fürdőért kiáltott; abban reménykedve azonban, hogy talán mindenki elvégzi a dolgát korán, én nem sokkal takarodó előttre időzítettem a látogatásom. Már késő volt, fáradt voltam, ráadásul sietni akartam a dolgokkal, így nem is figyeltem, merre megyek - a két fürdő pedig egymás mellett volt. Ez végzetes hibának bizonyult, ám egészen addig fel sem tűnt, hogy rossz ajtón léptem be, míg a legelső kabinhoz slattyogva le nem raktam a törölközőm a fali polcra a zuhany mellett, és el nem kezdtem vetkőzni. Valahogy olyan más a burkolat, gondoltam összeráncolt szemöldökkel, míg ledobtam a gatyám a földre. Vagy csak túl sok időm van hülyeségeken gondolkodni.
Meleg volt bent, ami azt jelentette, hogy nem jött össze teljesen a "nem találkozom senkivel" dolog. Tüntetőleg elfordultam az egyetlen behúzott függönyű fülkétől, miközben az utolsó ruhadarabomtól is megszabadultam, és már épp léptem volna be a kinézett fülkébe, amikor elhúzódott a függöny, én automatikus odanéztem, és...
És Gracie állt ott. Rózsaszín törölközőben.
Meztelenül. Mármint, a törölköző alatt.
Egycsapásra kisimult a morcos ránc a homlokomon. Előbb kifutott az arcomból a vér, aztán négyszeresen jött vissza.
– ALFLATT! – ordítottam el magam. Hozzám képest lassan fogtam fel, hogy mindketten úgy állunk, ahogy a jó isten megteremtett, csakhogy rajtam nincs törölköző sem. Olyan gyorsasággal igyekeztem bevágódni a függöny mögé, hogy hangos kiáltással elestem a padkában, magamra rántva az egész függönyt, karnisostól, és puffanva elterültem a kövön. De nem zavart, így legalább el voltam takarva. – Te mi a fenét keresel itt?! |
|
[14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nem tudom, meddig lehettem kiütve. Egyszer csak arra ébredtem, hogy már nem alszom – igazából arra sem emlékeztem, hogy elájultam, meg az előtte lévő dolgok is homályosak voltak, ezért először igencsak meglepődtem, hogy mit keresek a fürdőben...
Amikor Ash kiterült a földön, ötös skálán hatos értékű pánikrohamot kaptam, és konkrétan végighasítottam a fürdőn, hogy villámgyorsan a víz alá dugjam az időközben felkapott törölközőt, és félig térden csúszva érkeztem vissza a fiúhoz. Az agyam a kelleténél is jobban pörgött, és ösztönös mozdulattal emeltem a fejét a lábaimra, hogy a vérző orra magasabban legyen a szívénél, és remélhetőleg ne fulladjon bele.