FrissítésSúgó

Naomi	2015.06.11. 18:45 -
	RJ Benett és Camden Delaney

[6-1]

Doro	Előzmény | 2015.07.20. 17:17 - #6

- Haha, hát... köszi - szerénykedtem, mikor menőnek nevezett. Imádtam az áldásomat, szerettem vele játszani, csak az volt kicsit kínos, mikor nem tudtam rendesen koncentrálni és elszabadult. Sosem felejtem el, mikor rögtönzött vizes pólós versenyt csináltam a kertben. Műsornak indult, de aztán... - Miért, nem kell? - kérdeztem vissza értetlenül. Őszintén szólva semmit nem tudtam a macskákról, én mindig is kutyás voltam inkább. - Oh... hát nekem felolvasták már párszor... - fancsalodtam el a házirend említésére. Nem voltam rossz kölyök, csak... eleven, na. Mondjuk úgy, hogy néhány pontját a szabályzatnak már kívülről fújtam. - Tényleg, nem lehet állatot tartani... Akkor mi legyen? Egy próbát azért megér, nem? Mégsem dobhatjuk ki szegényt... - pillantottam a szőrgolyóra a kezemben, abban reménykedve, hogy ha az igazgatónő meglátja ezeket a cuki szemeket, egyből kivételt tesz majd és megengedi, hogy megtartsuk Taslit. Közben érdeklődve hallgattam Rex javaslatát. - Igen, igazad van... üres gyomorral amúgy sem tudok gondolkodni. Menjünk, együnk valamit, aztán megkérdezzük Dashwoodot - A macskát az ágyamhoz cipeltem és letettem rá, a takaró csücskét a hátára igazítottam. - Pihenj egyet, Tasli! Csempészek fel neked néhány virslikarikát, rendben? Magamra kaptam egy inget, belebújtam a farmerembe, aztán Rex mellé léptem. - Részemről mehetünk. Te így jössz? - pillantottam a rózsaszín pólójára, majd vissza rá. Féltem, hogy egyik lány sem fog észrevenni, ha Rex ilyen menő színekben feszít mellettem, ezért nem bántam volna, ha átöltözik.

Nao	Előzmény | 2015.07.20. 14:41 - #5

Ámulattal néztem, ahogy Cam ilyen egyszerűen megoldotta a problémát. Mármint, nem a macskát, hanem a leeső polcot – kék szemeimmel végigkövettem a hason színű víz mozgását, vázától vázáig. Rögtön elvörösödtem; nem csak azért, mert szégyelltem magam, amiért pusztítóbb vagyok, mint egy hurrikán, hanem azért is, mert mások ennyivel bonyolultabb képességeket is ilyen profin megtanulnak kezelni néhány hónap alatt, én pedig a kis mezei anyag-átvételemmel néha tusolás közben cseppfolyóssá alakulok... – Ez menő volt – állapítottam meg mélán. A következő pillanatban hirtelen el is feledkeztem arról, mennyit nőtt a szememben Cam ezzel a trükkjével (pedig már amúgy is úgy éreztem magam mellette, mint egy basset hound a beagle mellett, lógó fülűnek és lassúnak), annyira sok volt egyszerre mindaz, amit Cam mondott. – A macskákat kell sétáltatni? – motyogtam el a fontos kérdését, miközben Cam már a boldog, közös jövőjét tervezgette azzal a macskával, amelyikről eddig semmit sem tudtunk. Az is kiderülhetett volna, hogy igazából egy növendék, aki állattá tud változni, és most jót nevet rajtunk. – Nem, te kevesebb eséllyel nyomod össze, mikor fordulsz egyet az ágyban – ráztam meg a fejem hevesen; még egy lépést is tettem hátra. Igaz, hogy így nekimentem egy ruhaakasztónak, de szerencsére minden a helyén maradt, a macska pedig kényelmes, biztonságos távolba került tőlem. A macska vetett rám egy értetlen pillantást; gondolván, hogy talán hiányzom neki (biztosan nem), kinyújtottam a kezem és megsimogattam a fejét. Rettentően aprócskának tűnt. – Biztos vagy benne, hogy jó ötlet megmutatni Lady Dashwoodnak? – kérdeztem bizonytalanul, a macska fülét birizgálva. Neki annyira nem tetszett a dolog, el is húzta a fejét. – Mármint... Nem olvastam a szabályzatot... De szabad itt állatot tartani? Mi van, ha nemet mond? Nem lenne jobb először csak elrejteni, és érdeklődni a helyzetről? Tényleg megijedtem, hogy esetleg azt mondják, rakjuk ki a macskát az erdő közepére. Medvék, pumák és farkasok közé... Akkor inkább engem dobjanak ki! A nagy önfeláldozásom közepette akkorát kordult a hasam, hogy a macska fújni kezdett, és Cam hátára menekült. – ... bocsi... Lehet, hogy jobb lenne itt hagyni, amíg elmegyünk reggelizni. Hacsak nem akarod elrejteni a pólód alá.

Doro	Előzmény | 2015.07.19. 23:12 - #4

Rex magyarázatából körülbelül annyit értettem meg, mint amennyit már magamtól is felfogtam: macska. RJ-re is csak ennyi ragadhatott a dologból. Örültem, hogy őt is felkeltettük, ez egy apró bosszú volt részemről, amiért 2 és fél perccel tovább alhatott nálam. Megbocsáthatatlan. - Cica! - feleltem komolyan biccentve, a szőrös kis golyót lóbálva a fejem felett. Aztán a karomra vettem és mosolyogva megragadtam Rex vállát. - Hé, pajti, csigavér! Én is aludtam. Ebből egy kukkot sem értek. Gyere be... Beljebb invitáltam a szobába, egyrészt hogy RJ kiférjen mellette az ajtón, másrészt hogy ne takarja el a lányok kilátását rám. Mosolyogva odaintettem nekik, de ők leragadtak Rex rózsaszín pólójánál. Bánatosan biggyesztettem le az ajkam, a képzeletbeli listámra írva, hogy nekem is be kell szereznem egyet. - Jó reggelt! - intettem a szobatársam után, aztán hátrébb léptem, hogy Rex be tudjon jönni a szobába. - Nem a tiéd a macska? - kérdeztem újból, merengve. Nos, ha ő sem tudja és ha hozzám hozta, akkor akár meg is tarthatnám... Mindig is szerettem volna egy háziállatot, és talán RJ sem bánja, amíg az én ágyamban alszik. Sajnos túl sok időm nem maradt végiggondolni a dolgokat, mert Rex rögtön nekilátott a berendezés megkurtításának. Felszisszentem, ahogy a porcelán szobor, amit anyám küldött még a múlt hónapban, darabokra tört. Senki sem szerette, szóval nem bántam, hogy összetört, de Rexre nézve mégsem volt szívem elmondani neki. Ahogy a polc reccsenve megadta magát, bal hónom alá vágtam a cicát, a jobbal pedig a polc felé kaptam, felfordított tenyérrel. A polcon heverő vázából kipottyantak a virágok, ahogy a víz utat tört magának fölfelé, majd egységes formává állva össze megtartotta a zuhanó polcot. Nagyon kellett erőlködnöm, hogy a rajta lévő ketyerék egy részét épségben a földre eresszem. Hellyel-közzel sikerült, és egy fáradt sóhajjal elrántottam a polc alól a vizet, majd nagyot lendítve visszaküldtem a vázába. - Neem, dehogy, ne aggódj, haver... Nem történt semmi... - veregettem meg barátian a vállát. Nem szerettem volna, ha ezt az egészet a lelkére veszi. Jól ismertem az áldását, és azt is tudtam, gyakran milyen ügyetlenség párosul hozzá. - Szóval, térjünk vissza a cicára! - fogtam újból két kezembe a megilletődött állatot. - Fogalmam sincs, kié. Szerinted megtarthatom? Miss Deshwood elé állok, és megmondom neki, hogy szeretném befogadni! - fordultam naiv, de lelkes mosollyal Rex felé. - Jó apja leszek, elviszem sétálni, vele alszok... Már most, reggelinél beszélek Dashwooddal! Ha Taslit is viszem, nem fog tudni neki ellenállni. A csajok bolondulnak a cicákért. Ja, Taslinak nevezhetnénk, mert te is kaptál és osztottál egy-két taslit, míg idehoztad. Vagy szeretnéd inkább te megtartani? - csacsogtam. Az álom hamar elszállt a szememből, az energiakészleteim kezdtek beindulni és felpörögni.

Nao	Előzmény | 2015.07.19. 18:59 - #3

Hamar rájöttem, hogy a Menedékházat nagyon sok dolognak lehet mondani, de egyszerűnek vagy mindennaposnak nem. Ezt bizonyította az is, mikor ezen a szép hétfő reggelen arra keltem, hogy valami motoszkál a mellkasomon – először azt hittem, talán a szobatársam szeretne valamit, habár az érintés kicsit közelibb és puhább volt, mint amilyet még ébresztésnek lehetne titulálni. De hát, nem szeretem a vitákat, így azt tettem, mint amit a férfiak évezredek óta: úgy tettem, mintha aludnék, hogy ne kelljen foglalkoznom a problémával. Mikor azonban valami szőröset  éreztem a mellkasomon, már kénytelen voltam tudomást venni róla. Nagy sóhajjal, résnyire nyitott szemekkel ültem fel az ágyon. – Nézd, Ben, rendes fickó vagy, de én nem... Hát ez meg? – Habár alig láttam ki a csipám mögül, azt hamar észrevettem, hogy nem Benjamin volt az otromba támadóm. Egy macska. Egy macska ült a hasamon. Tényleg nem tudom, hogyan kerülhetett oda; egy kérdő pillantást vetettem ugyan az ablak felé, de nem lettem tőle okosabb. Néhány pillanatig tanácstalanul pislogtam a macskára, mire ő nyávogott egyet. Egészen úgy hangzott, hogy "szasz!", bár valószínűleg csak én kezdtem megőrülni. – Helló! – intettem. Mármint, a macskának. Nem viszonozta a gesztust, helyette viszont dögönyözni kezdte a lábam, ami azt jelentette, hogy belém mélyesztette a karmait. – Nem akarsz inkább... Hazamenni? – Megint nem kaptam választ. Nagyot sóhajtottam, majd lassan felálltam, a macskát pedig a mellső mancsai mögött tartottam. Nem zavarta az utazás eme formája. Mivel a szobatársamat nem találtam sehol,  a puha kis szőrgombócot viszont feltétlenül sem akartam csak úgy kirakni a folyosóra, hadd menjen, amerre akart. Ahogy olyan keservesen nyivákolva felnézett rám, elszorult a szívem – aztán megigazgattam a kezemben, hogy ne húzzam a farkát. És itt kezdődött a reggeli Rex-menet. – Bocsi, nem a te macskád...? Bocsi, nem a tiéd? Bocsi a zavarásért, de nem a te...? – Minden ajtón bekopogtattam, cikk-cakkban haladva a folyosón, ám egyik helyen sem találtam megértő fülekre. Azon kívül, hogy néhány lány megszorongatta, és közölte, hogy milyen cuki, milyen pici, milyen bolyhos, milyen cuki és pici és bolyhos, a legtöbb helyen az arcomba csapták az ajtót, én pedig kénytelen voltam odébb somfordálni. Mire elértem az egyes számú fiúszoba ajtaját, már teljesen el voltam szontyolodva, és egészen addig fel sem tűnt, hogy hol vagyok, míg Cam meg nem jelent az ajtóban. – Macska? – Már nem is törődtem azzal, hogy végigmondjam az egész kérdést, csak a fiú arcára nyomtam a szőrgolyót, ezzel tulajdonképpen mindent elmondva. Egészen el voltam szomorodva, és belevörösödtem a sok illetlen bekopogásba és névtelen ébresztésbe, így örültem, hogy végre ismerős arcot láthatok. Kijelenthetjük, hogy Camden volt az egyetlen barátom errefelé; főleg azért, mert mással még nem igen mertem szóba elegyedni Sarah és Raven óta. Nem tudtam, hogy vajon errefelé csak a lányok ijesztőek-e, vagy mindenki más, de inkább nem kockáztattam. – Hát, mert tudod, az úgy van, hogy, izé, tudod... Én sem tudtam... – makogtam valószínűleg teljesen érthetetlenül. Szótlanul hagytam, hogy elvegye a kezemből a cicát; már kezdtem attól félni, hogy idegességemben összeroppantom. – Nem... Nem az enyém, mármint, csak úgy volt, hogy nem volt, aztán egyszer csak ott volt, de nem tudom, pontosan hogy is volt, mert, izé, szóval aludtam. – Biztos voltam benne, hogy Cam akkor sem értettem volna, mit akarok, ha nem lett volna túlzottan elfoglalva a macskával. Egy pillanatra oldalra döntöttem a fejem, hogy elgondolkozzak, vajon természetes reakció-e az ilyesmi egy macskát látva, vagy itt tényleg  mindenki furán ijesztő, de nem láttam az ajtófélfát, amit így sikeresen megfejeltem. A koppanó hangra a második ágyon lévő takarókupac hirtelen megmozdult, és Camden szobatársa úgy ült fel a kupac alól, mint Drakula. – Macska! - állapította meg, majd lehajtotta magáról a takarókat, és kimasírozott. – Jó reggelt! Ez kijelentés volt, nem kérdés vagy opció; minden reggel jó, mikor valami újra ébredhetünk, nem? Jó a pólód, Nagyfiú – ütögette meg a mellkasom, mikor elhaladt mellettem, ki egyenesen a folyosóra. – Kösz, de ez véletlenül...! Mindegy – sóhajtottam lemondóan, kínomban húzogatva néhányat a rózsaszín alvós pólómon. Újkorában fehér volt, csak kicsit összemostam a piros melegítőmmel, és... Eddig még sosem kellett mosnom. Arra volt Huanita, a bejárónő. – Nem tudod, kié a macska? – fordultam vissza Cam felé; a kelleténél még jobban elvörösödtem, mikor az egyik, a nyitott ajtó mellett elhaladó lány kinevetett. Kínosan húzódtam beljebb a szobába, az ajtó takarásába, de úgy éreztem magam, mint az a bizonyos elefánt a porcelánboltban – rögvest le is löktem a mögöttem lévő asztalon lévő porcelán tyúkot (?), amely nagy csattanással zúzódott darabokra a padlón. Már túl későn nyúltam felé; ahogy afelé a porc felé is, melyet felegyenesedés közben löktem meg a hátammal, és egyszerűen leesett a falról. Félúton fagytam meg mozdulataim közben. – ...Ugye nem a tieid voltak? – ráncoltam össze a szemöldököm.

Doro	Előzmény | 2015.07.18. 18:29 - #2

Még mindig az igazak álmát aludtam. Az a fajta srác voltam, aki 7.50-kor esik be reggelizni, mert minden egyes percet ki akar használni arra, hogy aludhasson. Így aztán most sem erőltettem meg magam, még amúgy sem kezdődött el a reggeli, hát a takarókupacomat ölelve, vígan durmoltam... ...volna, ha nem rázza ki az álmot a szememből morcos ajtócsapkodás hangja. Melyik szomszéd nem bír magával, hogy már korán reggel ekkora zajjal van? Ekkor hallottam meg, hogy valaki kopogtat az ajtónkon. - RJ... - motyogtam a másik oldalamra fordulva, arcom passzívan a párnába temetve. - Megjött a táncoslány, akit rendeltél... nyisd ki, légyszi... Szobatársam azonban vagy nem hallotta, vagy nem akarta meghallani a kérésem, vagy nem érdekelték a táncoslányok, mert a kopogás megismétlődött, és senki sem orvosolta a zajt. Szinte félálomban ültem fel az ágyban, öntudatlan indult el a testem az ajtó felé, magammal húzva a kispárnámat és a takarót is. Tejszőke fürtjeim az iránytű minden irányába, szénakazalként álltak, az arcom gyűrött volt még a párnától, szememben pedig látni lehetett az álom utolsó fényét, melyben rocksztárként zúzok a színpadon, és egy egész közönség üvölti a nevem. Félig még aludtam, na. Amikor ajtót nyitottam az alsónadrágomban és az alvós trikómban, olyan fejjel vakargattam a hasam, mint aki épp bele akar halni a fájdalomba, ami a felkelés miatt gyötri. Résnyire nyitva lévő szemhéjamon át kivettem egy homályos Rexet. - Rex, hajnal van, még a Nap sem kelt fel... - A digitális óra duzzogva mutatta, 6:45, ami a legtöbb koránkelő szótárában nem épp hajnalt jelentett. - Mégis mit.... CICA! A végére kipattant a szemem és egyből magamhoz tértem. Rex egy elárvult kiscicát szorongatott lapátméretű (az enyémhez képest, legalábbis) kezei közt, a cicus pedig olyan szomorúan és ártatlanul bámult rám, hogy szívem szerint azonnal visszabújtam volna vele az ágyba. - Szervusz, kispajtás! De cuki vagy! Nem is tudtam, hogy van egy macskád - jegyeztem meg értetlenkedve a fiúnak. Túlságosan lefoglalt, hogy megdögönyözzem az aranyos kis szőrcsomót, így aztán meglehet, hogy Rex próbált magyarázni valami eltűnésről meg bekopogásról, de nem igazán jutott el a tudatomig. Ha a fiú engedte, szerettem volna megfogni a cicát: átvettem tőle és a fejem fölé emeltem. - Hát szép jó reggelt! Ki a jó cica? Te vagy a jó cica! - gügyögtem neki és úgy eljátszottam vele, akár egy csecsemővel. Nehezen tudtam csak rávenni magam, hogy Rexre figyeljek.

Naomi

Előzmény | 2015.06.11. 18:45 - #1

RJ Benett és Camden Delaney

[6-1]