|
Témaindító hozzászólás
|
2015.06.10. 16:14 - |
Az egyik folyosó például egy billiárd szobához vezet, mely a régi idők úri szalonjait idézi, ahová nők egyébként alig járhattak be. Az igazi, férfias dogok fellegvára volt ez a hely régebben, most, napjainkban pedig remek benti szórakozási lehetőségeket kínál a növendékeknek. A falakat zöld, mintás tapéta valamint fa burkolat fedi, a padló pedig, akárcsak a székek, asztalok és szekrények, sötét színű fából készült. Található odabent két billiárd-asztal, darts tábla, valamint egy pókerasztal is. A sarokban pedig ott villódzik egy régi típusú nyerőgép, melyből pénzt ugyan nem, de cukrot és kisebb csokikat könnyedén nyerhetünk. |
[9-1]
 Általában én voltam az, aki fenntartotta a beszélgetés folyamatosságát; rendszerint sikerült megkaparintanom bennük a központi szerepet, és a figyelem középpontjában maradni – most valahogy nem törekedtem erre. Összehúzott, fagyos tekintettel méregettem az amúgy elég dekoratív leányzót, és közben arra gondoltam, hogy mennyi mindent tudnék csinálni vele odakint… Odakint, a való világban, ahol nincs esély arra, hogy utána összefutunk. Nem mintha annyira zavaró tényező lett volna számomra, ha egy sikamlós kis összebújás után szemközt találkozom vele a folyosón. Volt már ilyen.
Most azonban úgy döntöttem jobb, ha óvatos maradok. Ha igaz, amit apám ügyvédje hadovált, simán lehet, hogy Kia az első adandó alkalommal lerobbantja a golyóimat, nekem pedig még szükségem volt a golyóimra.
Elismerő füttyentés hagyta el a számat, amikor a lány röviden kifejtette a képessége mibenlétét. Ennél többre nem futotta, mert annyira nem sikerült lenyűgöznie, mint amennyire szerintem remélte. Annyi bizonyos, hogy úgy döntöttem, egyelőre jobb, ha távoltartom magam a shelteri lányoktól; Kitudja, hogy melyikük akar belém repíteni egy villámot, gondoltam, miközben szép lassan a cigarettám végéhez értem. A csikket egyszerűen a szőnyegre ejtve tapostam el, egy kisebb égésnyomot hagyva az egyik undorító indamintán.
- Ott cigizek, ahol jól esik… - közöltem hetyke vállrándítással. – És nincs szükségem a segítségedre ahhoz, hogy feltaláljam magam, kislány – mondtam bunkón, de mindezt lehengerlő mosollyal párosítva. Kezdtem nagyon unni a banánt, és úgy tűnt, hogy Kia sem az a fajta, aki bármilyen értelemben segítene feldobni az első itt töltött napomat, de úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt. Elég vagány csajszinak látszott.
- Elvileg van itt egy borospince valahol… Nincs kedved felfedezni? Az én torkom eléggé ki van száradva – jegyeztem meg huncutkás mosollyal, de a válaszától függetlenül indultam el az ajtó felé. Akár velem tart, akár sem, én inni akartam. |
 Nem voltam oda a vontatott beszélgetésekért, főleg akkor, ha beszélgető partnerem egy vadidegen srác volt, aki ismeretségünk első pillanataiban úgy tanulmányozott, ahogyan az utcalányokat szokták. Ebben az esetben a legtöbb ember valószínűleg ott hagyta volna, hagy egye meg az unalom szépen lassan, de végül még sem tettem ilyesmit. Halovány fogalmam sem volt arról, miért nem jártam el így, mindenesetre egyelőre maradtam a helyemen. Nem nagyon tudtam, mit kellene mondanom, mert minden, ami a gondolataimban jól hangzott, kimondva csak oltári nagy baromságnak tűnt volna abban a helyzetben. Szinte visszasírtam azokat a perceket, mikor Sky kalauzolt fel a szobámba, és út közben mindkettőnk helyett beszélt. Nos, Ezra nem ilyen srácnak tűnt.
- Hat, ja - sikerült valami rohadt értelmeset mondanom a kijelentésére. Arra a következtetésre jutottam, hogy ha hirtelen belecsapna egy villám az épületbe, és kitörnének az ablakok, meg ilyenek, akkor mindketten jobban járnánk. Ő tök nyugodtan folytathatta volna a cigaretta szívását még néhány szállal, nekem pedig meglenne a bemutatkozós mutatványom. De az ég ezúttal sem volt együttműködő.
- Hát, ha a képességemre gondolsz, az az időjárás manipuláció. Elvileg... - jelentettem ki, és oldalra lépve, egy darts tábla tanulmányozásába fogtam. Azon gondolkoztam vajon ez nehezebb - e mint rágógumival célba dobni a tanárok hajába. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy egyszer megpróbálom. Majd akkor, ha nem lesz ott senki, aki kiröhöghetne, ha elrontom. Vagy visíthatna ha rettenetesen elrontom, és a hátsóját találom el, ez a helyzettől függ...
Egy darabig hallgattam. Ha Ezra mondott még valamit, akkor az végighallgattam, bár nem valami érdeklődő arckifejezéssel.
- Gondolom, most köszöntenem kellene ezen a helyen, és körbevezetni - állapítottam meg. - Akkor ebben az esetben: Üdv a Shelter House - ban! De idegenvezetést ne várj, mert abból csak eltévedés lenne - vontam meg a vállam. - Amúgy meg talán nem kéne mindenfelé hamut szórnod, mert szerintem abból elég hamar rájönnek, hogy itt cigizel - tanácsoltam neki, bár gyanítottam, hogy úgy sem hallgatna rám. Mindegy, megpróbáltam. Ha büntetésből bezárják a katakombákba, nem mondhatta, hogy nem szóltam, gondoltam, miközben halvány vigyor jelent meg az arcomon. |
Nem tetszett a környezet. Nem ilyenhez voltam szokva. Hiányzott az xbox, a házimozi, a sarokba állított vizipipa és a bárszekrény. Még egy fránya hifit sem láttam, amivel nyugodtan lehetne döngetni a zenét - a számítógépről, és az okostelefonról nem is beszélve. Volt egy olyan érzésem, hogy szét fogom unni az agyam, ha nem találok magamnak sürgősen valami elfoglaltságot. Mondjuk a nálam kisebbek kínzását.
Újabb adag hamut pöccintettem a szőnyegre, ahogy átható, már-már kutakodó szemekkel fürkésztem a társaságomat. Legalább annyira elégedetlennek tűnt a helyzetével kapcsolatban, mint amennyire magamat annak éreztem. Igazából nem azért tettem fel az érdeklődő kérdésemet, mert valóban foglalkoztatott, hogy mi játszódik le a csinos kis fejében; egyszerűen csak szóra akartam bírni, hogy megtudjam miféle.
És mégis... Érdekes dolgot mondott. A szemem felcsillant, mint a rókának, ha a zsákmány a házhoz jön.
- Szóval friss hús! - csaptam le az egyetlen értékelhető információra elégedetten, miközben újabb slukkot tüdőztem le a cigarettámból. Néhány másodperc után ismét megszólaltam a gyönyörűre sikerült füstkarikáim mögül - hónapokig gyakoroltam, hogy így sikerüljenek:
- És téged mivel száműztek ide? - kérdeztem, a mivel természetesen a képességre utalt, és nem a járműre. Apám szektás ügyvédje, mintha azt mondta volna, hogy sok, különböző Áldással rendelkező diákkal fogok megismerkedni. A halál akar itt ismerkedni... Az első adandó alkalommal lelépek, nyugtattam magam, és el is hittem, hogy képes leszek megtalálni az egyetlen kiutat, ha arra kerül a sor.
Kia időközben becsukta az ajtót, és tett felém egy lépést. Arcomon kaján vigyor terült el, mintha arra számítanék, hogy a hölgyike akar tőlem valamit. Végülis, nem lett volna ellenemre egy 'Isten hozott' kufirc.
|
Amikor A Shelter House nevű helyre jöttem, még nem is sejtettem, hogy két órával az érkezésem után egy sráccal fogok beszélgetni a tetőtérben, méghozzá egy biliárdteremben, miközben beszélgetőpartnerem éppen cigarettázott. Azt mérlegeltem, vajon jobb - e beszívni a nikotinfüstöt, mint egy alacsonyan szálló könyv útjába kerülni. Határozottan megállapítottam, hogy a füst sokkal kellemesebb tényező. Nem olyannak nézett ki a srác, mint aki boldogságában füstjeleket enged az ég felé az biztos. Szó ami szó, én sem örültem felhőtlenül, nem ugráltam örömömben, 'Jaj de jó, egy tök idegen helyen vagyok, tök idegen emberek között, ahol minden második csávónak olyan különleges képessége van, hogy simán kinyírhatna egy pillantással!' hangzású kiáltással. Jah, és amilyen szerencsém van, a többiek se tudják jobban kezelni az erejüket mint én. Nem egy életbiztosítás olyan helyen lenni, ahol ha nem tetszel a társaidnak, nagyon hamar úgy végezheted, mint ügyeletes tűzgolyó... Közben pedig a fiú, aki idő közben még mindig nem rakta le a cigijét, végigmért. Mondthatni elég szemtelenül. Nem szóltam semmit, mindössze felvontam a szemöldökömet, és ránéztem. Asszem elég rondán. Kisapám, tájékoztatlak róla, hogy én nem olyan csaj vagyok, morogtam gondolatban. Abban a pillanatban nem ártott volna, ha esetlegesen egy jó kis villámmal, és égzengéssel is nyomatékosítani tudtam volna a pillantásom súlyát, de az égbolt nem volt együttműködős hangulatában.
- Nem sok - feleltem a kértésére, a változatosság kedvéért unottan, és szenvtelenül. - Éppen készültem megdögleni a melegtől, és az unalomtól... - ez volt a nagy helyzet. - Semmi extra... - dünnyögtem, bár nem vagyok benne biztos, hogy hallotta is, az utolsó mondatomat.
Majd a srác végül kinyögte a nevét is, így gondoltam, talán nekem is be kellene mutatkoznom, végülis, úgy illendő. Bár, ami újdonsült beszélgetőpartnerem illedelmes modorát illetni, nos az sem volt valami kifogástalan.
- Kia - mondtam, s tanulva az egy órával azelőtti 'Oroszlánkirályos' említésből, ezúttal nem a teljes nevemet használtam. Még a végén megint nagy, szavannai nagymacskák jutnak majd rólam az emberek eszébe. - Ja, igen, és én is ma érkeztem. Körülbelül - reflexszerűen a karórámra pillantottam, azonban meg kellett állapítanom magamban, hogy az a csomagomban maradt, így kénytelen voltam becslésekre hagyatkozni. - másfél órája. De az is lehet, hogy kettő is volt.
Majd ismét felnéztem a srácra, akiről időközben kiderült, hogy az Ezra névre hallgat. Tettem irányába még vagy két lépést, és behúztam magam mögött az ajtót.
Egy pillantást vetettem a fekete atlétámra, és farmerrövidnadrágomra, és megállapítottam, hogy abban a nagy unalomba igazán átöltözhettem volna valami kicsit kényelmesebb göncbe. Valamint abban sem voltam biztos, hogy a hajam nem úgy áll, mint egy szénaboglya, mert ez is könnyen megeshetett volna. |
 Ahogy mélyet szívtam a nikotin és kátrány keverékéből, mintha a belsőmben tomboló düh is csillapodott volna valamelyest - már nem akartam leszúrni, és elásni az első szembejövőt. Egyébként is, többet kapnék érte, mint egy normális emberért, summáztam magamban. Valahogy úgy képzeltem el a Shelter House lakóit, akik közös imádság mellett kecskéket áldoznak. Vagyis, apám szúrósszemű ügyvédjéből simán kinéztem az ilyesmit.
Nem volt hangulatom ilyen közegben eltölteni az egész nyaramat, amikor lazulhatnék Miami Beach-en, szörfölhetnék egész nap, esténként szétbulizhatnám az agyam, és amikor már ezeket meguntam, csajozhatnék annyit, amennyit nem szégyellek. Kicsit sem tartottam szépnek, hogy mindezektől megfosztanak, amikor én olyan szépen elterveztem az egészet. Igazságtalan, engedtem ki egy adag füstött, miközben jeges tekintetemet végigfutattam a falakon.
Ugyanolyan undorító festményeket aggadtak fel ide is, mint a folyosóra, és ugyanaz a béna lakberendező tette be a mancsát ide is, mint a ház többi részébe. Kezdtem élni a gyanúval, hogy valahol el van rejtve egy kandi-kamera. Ezt az ízléstelenséget senki sem gondolhatta komolyan, néztem kiábrándultan a dákók tárolására szolgáló, karmos izére.
Azt hiszem további undorító momentumokat is felfedeztem volna, ha valaki nem szólal meg a hátam mögött. Határozatlan, bársonyos női hang volt, amire csak lazán hátrapillantottam a vállam fölött, és közönségesen odavetettem:
- Csá - egyik kezem a fekete farmerom farzsebébe süllyesztettem, miközben hátravetett fejjel, újra szippantottam egyet a cigimből. Úgy viselkedtem, mint akit teljesen leköt az agonizálós folyamat. Tény és való, nagyon sajnáltam magam, mert egyelőre nem láttam túl nagy esélyét a menekülésnek. Egy adag hamut pöccentettem a szőnyegre, ahogy lassan megfordultam. Hetykén néztem végig a lányon, meg-megállapodva a doborulatain. Csinoska volt, de még nem döntöttem el, hogy az esetem-e.
- Mi a helyzet? - kérdeztem egyszerűen. A fekete farmeromhoz egy szintén fekete deszkás cipő, egy fehér póló és egy fekete zakó szolgált kiegészítőül. A hajam szokás szerint kócos volt, és egy kicsit a borostám is megnőtt már. - Ezra vagyok. Ma jöttem. - mutatkoztam be tömören. |
Egy örökkévalóságnak tűnő órácskát töltöttem csipke- és mintasújtotta szobámban egymagam. Ezt követően úgy döntöttem, nem fogok tovább várni a szobatársamra - akinek minden bizonnyal az észrevehetetlenség az Áldása - mert úgy sem fog előkerülni. Ígyhát úgy döntöttem, nekivágok, és körbenézem kicsit a helyet. Persze, nagyon magas volt az aránya annak, hogy eltévedek. De ez nem nagyon tudott felizgatni azok után, hogy kis híján unalom-túladagolásban pusztultam el az elmúlt rengeteg időben. Azt gondolná az ember, ha varázslósuliba - vagy mi a francba - járok, akkor rögtön minden izgalmas lesz, legalább olyan, mint a Harry Potterben. Na persze. Egy frászt... dünnyögtem gondolatban, és majdnem belerúgtam valami felbecsülhetetlen értékű ocsmány vázába, amelynél még néhai nagynéném hullámos papagája is szebbet tudott volna alkotni. Majd a lépcsőházba érkeztem, ahol az alábbi döntéssel kerültem szembe: fel vagy lefelé induljak el. Vetettem egy sanda pillantást a lefelé, homályba vesző folyosóra, és úgy döntöttem, inkább mégsem arrafelé fogok menni. Ennek a kastélynak a tervezőitől kitelik, hogy minimum egy katakomba rendszer húzódik odalenn. Én pedig aznapra nem vettem tervbe a sötétben való eltévedést, majd lassú kínhalált, így rögtön megindultam felfelé. Nemsokára újabb folyosón találtam magamat, melyből szintén több ajtó nyílt ismeretlen helyiségekbe. De hát mire is számítottam, ha ennek a helynek már az általam látott másik két emelete is kész labirintus! A folyosó vége felé vettem az irányt, lassan lépdelve. Ennek nem volt más, különösen titokzatos oka azon kívül, hogy az az egyetlen ajtót nyitották ki résnyire. Hogy ez miért volt így, arról fogalmam sem volt, viszont abban biztos voltam, hogy onnan már szép kilátás nyílik a környékre. Bár, ezt a folyosóról elég nehéz megállapítani. Ahogyan közeledtem az ajtóhoz, különös szagot éreztem. Pontosan tudtam, hogy ez füstszag, mert rendszerint a konyhánk is hasonlóan bűzölög, ha apám véletlenül áthívja valamelyik iszákos haverját, és hajnalig csak cigiznek, és isznak... Itt vagy valaki a különleges képességével gyakorol, vagy tűz van... állapítottam meg magamban, mielőtt benyitottam volna. Azonban elméleteim nagyonis eltértek a valóságtól, mert csak egy cigarettázó fiút találtam, nos... egy játékterem közepén. Első pillanatra nem igazán tudtam mit kellene csinálnom. Mert abban biztos voltam, hogy a hely házirendje nem annyira engedékeny, hogy a dohányzás engedélyezve legyen.
- Ööö... Heló! - köszöntem, és nem nagyon tudtam, mit tehetnék még hozzá ehhez. Elég érdekes helyzet volt, igen, mg nekem is... |
Ez szívás, állapítottam meg, miután a pattogós mentor néni - akinek a nevét nem jegyeztem meg, mert nem tartottam elég érdekesnek hozzá - nemcsak a laptopomtól, de a telefonomtól és az mp4 lejátszómtól is megszabadított. Volt egy olyan érzésem, hogy a digitális órámat is leszedte volna a karomról, ha nem nézek rá olyan kegyetlenül randán.
Még csak ma érkeztem, de már most utáltam az egészet; nem tudtam, hogy hogyan kis képzelhette az apám, hogy egy percet is ebben a lepukkant kócerájban maradok, ahol még saját szobám sincs? Ki sem csomagoltam, csak levágtam a sporttáskámat az üresnek tűnő ágyra, és faképnél hagytam apám ügyvédjét, aki tagja volt ennek a szektának. Hogy is nevezte magát? Segítő...
- Segít? Persze! Abban, hogy elszúrják az egész nyaramat - püffögtem, miközben egy cigarettát igazítottam a fülem mellé. Határozott szándékom volt, hogy rágyújtok valahol; lehetőleg egy füstjelző közelében, hogy megemlegessék az első menedékházbéli éjszakámat.
Nem igazán figyeltem, hogy merre visz a lábam. Lekötött, hogy utáljam a világot, hogy elátkozzam az apámat, és azt a nyomoronc féltestvéremet, akinek az egészet köszönhetem. Nem bántam volna, ha sikerül kicsinálnom az állandó szipkázással... Nem tartozott közénk, nem volt valódi Hill, csak egy betolakodó, egy fattyú, akit a faterom valamelyik alkalmi macájának csinált. Még a gondolat is robbanásra késztetett, hogy míg engem ide száműztek egy porfészekbe, Ő a vendégházból beköltözik majd a szobámba; Csak addig, amíg erőre nem kap, mondogatta anyám, akinek a fattyú iránti törődését fel nem foghattam. Garantálom, hogy legalább annyira oda van érte, mint az apám platinakártyájáért.
Morogva robbantam be a helyiségbe, amelynek ajtaja éppen előttem nyílt - egészen addig nem tudtam, hogy mi lehet, amíg meg nem pillantottam a zöld textillel borított asztalt. Otthon imádtam a billiárd-szobánkat, de itt még ez is ódivatúnak tűnt. Fintorogva néztem körbe, majd fogva a koporsópecket, egyszerűen rágyújtottam. |
Az egyik folyosó például egy billiárd szobához vezet, mely a régi idők úri szalonjait idézi, ahová nők egyébként alig járhattak be. Az igazi, férfias dogok fellegvára volt ez a hely régebben, most, napjainkban pedig remek benti szórakozási lehetőségeket kínál a növendékeknek. A falakat zöld, mintás tapéta valamint fa burkolat fedi, a padló pedig, akárcsak a székek, asztalok és szekrények, sötét színű fából készült. Található odabent két billiárd-asztal, darts tábla, valamint egy pókerasztal is. A sarokban pedig ott villódzik egy régi típusú nyerőgép, melyből pénzt ugyan nem, de cukrot és kisebb csokikat könnyedén nyerhetünk. |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Általában én voltam az, aki fenntartotta a beszélgetés folyamatosságát; rendszerint sikerült megkaparintanom bennük a központi szerepet, és a figyelem középpontjában maradni – most valahogy nem törekedtem erre. Összehúzott, fagyos tekintettel méregettem az amúgy elég dekoratív leányzót, és közben arra gondoltam, hogy mennyi mindent tudnék csinálni vele odakint… Odakint, a való világban, ahol nincs esély arra, hogy utána összefutunk. Nem mintha annyira zavaró tényező lett volna számomra, ha egy sikamlós kis összebújás után szemközt találkozom vele a folyosón. Volt már ilyen.
Nem voltam oda a vontatott beszélgetésekért, főleg akkor, ha beszélgető partnerem egy vadidegen srác volt, aki ismeretségünk első pillanataiban úgy tanulmányozott, ahogyan az utcalányokat szokták. Ebben az esetben a legtöbb ember valószínűleg ott hagyta volna, hagy egye meg az unalom szépen lassan, de végül még sem tettem ilyesmit. Halovány fogalmam sem volt arról, miért nem jártam el így, mindenesetre egyelőre maradtam a helyemen. Nem nagyon tudtam, mit kellene mondanom, mert minden, ami a gondolataimban jól hangzott, kimondva csak oltári nagy baromságnak tűnt volna abban a helyzetben. Szinte visszasírtam azokat a perceket, mikor Sky kalauzolt fel a szobámba, és út közben mindkettőnk helyett beszélt. Nos, Ezra nem ilyen srácnak tűnt.
Ahogy mélyet szívtam a nikotin és kátrány keverékéből, mintha a belsőmben tomboló düh is csillapodott volna valamelyest - már nem akartam leszúrni, és elásni az első szembejövőt. Egyébként is, többet kapnék érte, mint egy normális emberért, summáztam magamban. Valahogy úgy képzeltem el a Shelter House lakóit, akik közös imádság mellett kecskéket áldoznak. Vagyis, apám szúrósszemű ügyvédjéből simán kinéztem az ilyesmit.