FrissítésSúgó

Naomi

2015.06.10. 14:56 -

A szalon remekül őrzi a régi nemesi vonalakat. Kényelmes, bőrből és bársonyból készült fotelek, kanapék, faragott asztalok és székek. A szoba éke a kandalló, amely nyáron ugyan felesleges, de télen igazi otthonos meleget áraszt a kucorgók számára. A plafonon fából készült kazettákat lehet látni, amelyek egészen a félkörívű asztalig futnak. A plafonról egy csillár lóg le, amely az állólámpákkal összhangban hangulatos fénnyel tölti el a helységet esténként.

[12-1]

Nao	Előzmény | 2015.08.21. 12:31 - #12

Egy napos csúszással, de kezdetét veszi a növendékek és a tanári kar által is régóta várt Rock n Roll este! A szervezők között akadt mentor, tanár és növendék is, így mind a zenék, mind a rágcsálnivalók, mind a díszítés ripsz-ropsz a helyére került – utóbbiban különösen nagy szerepe volt Miss Alflattnak, aki végre a közösség hasznára fordíthatta tárgytáncoltató képességét. Az egész társalgó lassanként az ötvenes, hatvanas évek stílusába öltözött, a régimódi falak elé nehéz, sötét függönyöket lógattak, és hatalmas kartonfigurákkal (táncoló, pörgő alakokkal, emberméretű habos turmixokkal) dobták fel a helyet. A bútorok kikerültek, helyükre asztalok kerültek, de a fő látványosság mégiscsak a hatalmas hely, melyből táncparkettet alakítottak ki – a zene pedig igazi bakelitről szól! Van itt mindenféle üdítő és nasi, ami szem-szájnak ingere, de vigyázat, a felügyelet most is szigorú. Belépés csak és kizárólag korhű ruhában – akinek magától nem jött volna össze a ruházat, Brittany Sosa mentornő készségesen állt szolgálatára. Szabályok: A reagok hossza min. 5-6 mondatos legyen, de ne legyen több/sokkal több 300 szónál. Azt szeretnénk, ha a játék pörgősen menne, és ne kelljen sokat várni másokra. Lehetőleg igyekezetek nagyobb csapatokban beszélgetni, az asztalok hosszabbak, nagyjából tíz ember fér el náluk. Ha valaki nem ír fél napig, nem kell rá várni, ugorjátok át az ő részét, és folytassátok a játékot. Figyeljetek minden körre, mert lehet, hogy egy reag kihat a többi karakterre is. Pl.: zeneváltás, valakinek elszabadul az Áldása stb. A játékban a buli hét órakor kezdődik, és nagyjából éjfélig tart. Csatlakozni bármikor lehet! >> A ZENÉÉRT KATTINTSATOK IDE << Jó szórakozást!

Dahlia

Előzmény | 2015.06.22. 16:48 - #11

Már éppen azon voltam, hogy fontolgassam, újra útnak indulok-e egy másik irányba, amikor is valaki „beesett” a szobába. Az ajtónak félig-meddig háttal ültem, így a szia köszönésért nem tudtam megharagudni. Még ettől függetlenül is néztek már diáknak, de valahogy sosem tudott zavarni, maximum mosolyogtam a dolgon egy jót. - Szia – köszöntem vissza, miközben felálltam a fotelből, hogy szemügyre vegyem a társalgó újonnan érkezett látogatóját. Nem úgy tűnt, mint aki otthonosan mozog a kastély falain belül. Nem is csodáltam érte,akár egy-két hétbe is beletelhet, amíg valaki megtalálja, mi merre van, és attól függetlenül, hogy eddig nem találkoztam vele a kisasszonnyal, akár két hete is itt lehetett… Hiszen az én óráim sem pont azok közé tartoztak, amikre kötelező lenne bejárni. - Új vagy a Menedékházban? Vagyis… gondolom, hogy az vagy – tettem fel a kérdésem egy kis magyarázattal. Aztán beugrott, hogy jó lenne bemutatkoznom is, ha már az illem azt diktálja. – Oh, egyébként Victor Miller vagyok, zenét és franciát tanítok itt; eddig még nem futottunk össze.

Lolita

Előzmény | 2015.06.21. 22:17 - #10

Amikor anyu azzal fenyegetett meg tizennégy éves koromban, hogy bentlakásos iskolába fog küldeni a rossz jegyeim miatt, titkon azt reméltem, hogy tényleg megteszi. Torkig voltam azzal, hogy mindenért engem hibáztatott, és úgy kezelt, mintha nem is a saját lánya lennék, Chenről nem is beszélve. Akkoriban szívesebben költöztem volna akár a Föld másik felére is, csak hogy ne kelljen egy fedél felett élnem velük. Most mégis hiányoznak. Nem azért, mert távol vagyok tőlük, hiszen volt már ilyen, és ami azt illeti, nem szívesen nézek a szemükbe azután, amit Chennel tettem. Az Áldásom megjelenése előtti családom hiányzik. Tudom, hogy már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt – még ha meg is értik, hogy mi folyik körülöttem, elfogadni sosem fogják. Az apám esetleg, és talán Chen is, de anya soha. Ez is csak egy újabb ok a sok közül, ami miatt szégyenkezhet miattam. Nem is tudom, ki fogunk-e valaha békülni… Sóhajtok egyet, és inkább a körmömet kezdem el rágcsálni, hogy eltereljem valamivel a figyelmemet, miközben a kihalt folyosón ballagok. Próbálom nyugtatni magamat, hogy nem tévedtem el, de már másodjára haladok el ugyanazon a folyosón, ugyanazokkal a festménnyel, és még mindig nem tűnik úgy, mintha a végére értem volna az egésznek. Eleinte jó ötletnek tűnt, hogy ahelyett, hogy megvárnám a szobatársamat, vagy keresnék valakit, aki segítene eligazodni, felfedezzem az épületet, de így, hogy nincs itt rajtam kívül egy lélek sem, nagyon nyomasztó, pláne ezzel a sok kanyargó, kihalt folyosóval. Tökéletes helyszín lenne egy horrorfilmhez… - Mint egy labirintus – vetem hátra a fejemet szenvedve, miután újra elhaladok egy festmény mellett. Végül találok egy lépcsőt, ami a földszintre vezet, és fellélegezve szökdécselek le, hogy aztán újból egy folyosón találjam magamat. Ez azonban valamennyivel forgalmasabb, aminek nagyon örülök, fent ugyanis mágnesként taszítottam magamtól mindenkit – már ha járt ott egyáltalán valaki. A szoknyámat gyűrögetve indulok meg, kezd feszélyezni az a rengeteg szobor és festmény, amit idezsúfoltak, ezért kész megváltásként ér, amikor elérek a legelső ajtóig. Elvileg ez a társalgó, vetek egy lopott pillantást a kis táblára az ajtókeret mellett, amin gyöngybetűkkel áll a helység neve. Ha itt nincsenek emberek, akkor sehol sem! Az ajtóhoz lopakodok, és kikukucskálok, hogy szemügyre tudjam venni, kik vannak bent. Arra számítanék, hogy sokan lesznek (még annak ellenére is, hogy síri csend van), s mivel sokan vannak, inkább egymással foglalkoznak, én pedig észrevétlenül meg tudom lesni őket. De a tömeg ezúttal valahogy elmarad, és csak egy fiút látok, a síri csendben. Végül is, jobb mintha nem lenne itt senki. Beharapom a számat, és bátorságot véve magamon előbújok a fakeret mögül. - Szia! – úgy teszek, mintha épp most estem volna be, idétlenül mosolyogva, hátha az palástolja a zavaromat.

Dahlia

Előzmény | 2015.06.21. 17:10 - #9

Mindössze néhány perccel ezelőtt fejeztem be egy dal lekottázását a zeneszobában, aminek a részletei már napok óta a fejemben csengtek. Mostanában nem ritkán fordult elő, hogy kedvet kaptam egy-egy saját szerzemény papírra vetésére, amiket akár órákon keresztül képes voltam tökéletesítgetni. Meg kell mondani, nem csak szórakoztató és izgalmas dolog tudott lenni, hanem bizonyos idő után fárasztó is – mégsem tudtam csak úgy egy vállrándítással egybekötve abbahagyni. A kotta lapjait otthagytam a zongora tetején, tudva, hogy előbb vagy utóbb még úgyis visszatérek rá. Ezután döntöttem arról, hogy megnézem az épület többi részét, ugyanis hosszú ideig nem beszéltem senkihez, a társaság meg hiányzott. Az is elkél néha… Így kerültem le a társalgó falai közé, ahol egyelőre senkit sem találtam. Minden esetre, nem volt kedvem tovább bóklászni a hatalmas kastélyban egyedül, így inkább helyet foglaltam az egyik, szimpatikus bőrfotelben. Bár eredetileg társaságért indultam, az pedig itt éppen nincs… Azért reméltem, hogy valaki mégis idetéved, akár egy kollégám, akár valamelyik diák személyében.

Naomi

Előzmény | 2015.06.11. 23:30 - #8

Miután Iris jobban kifejtette, mit akar, az a cseppnyi ellenérzés, mely a drogok és az öcsém emlegetését követően kialakult bennem, eltűnt. Tudtam, hogy nem akart rosszat (azt minden szigorúsága ellenére sem mondtam volna róla, hiába állítja ezt jó néhány általa megbüntetett növendék), így amilyen gyorsan jött, úgy el is felejtettem az egészet. Egyszerűbb volt így, mint butaságokért haragtartónak lenni. Miután már kezdtem megérteni, mit akart ezzel a narutólepsziás dologgal, úgy döntöttem, úgy teszek, mintha nem hallottam volna, és inkább tovább nyújtózkodtam. Az elmúlt hosszú évek alatt elég sokszor megkaptam már, hogy vizsgáltassam ki magam, nem most fogok elkezdeni hallgatni rá. És ennek semmi köze ahhoz, hogy nem vagyok oda az orvosokért. - Fura, Sean nemrég azt kérdezte tőlem, vajon milyen gyorsan telne meg egy szoba vízzel - jegyeztem meg szórakozottan. Összekulcsoltam a kezeim a tarkómon, és már épp léptem volna egyet, mikor hirtelen megdermedtem. - Ó. Akkor ezért kérdezte, ugye? Irist elnézve jobbnak láttam nem az orrára kötni, hogy a kérdésre választ is adtam, meg azt sem, hogy kifejezetten jó ötletnek tartottam. - Nem értem, hogy kerülhet ennyibe a víz, ha egyszer az égből jön - sóhajtottam, majd bólintva megindultam a konyha felé Iris-szel. Egy kávé... Igen, az most határozottan jól esett volna. Meglepően némák voltak a folyosók, és nem is lepődtem meg rajta, a legtöbb bentlakó vagy a szobájában próbálta túlélni a meleget, ventillátor köré gyűlt, vagy a hidegebb, pinceszinti helységek felé vette az irányt. Mikor reggel (tizenegykor) lementem a mosókonyhába, hogy tiszta alsókat varázsoljanak a koszosból a gépek, majdnem átestem két növendéken. Oké, Sean és az egyik haverja volt az. A földön feküdtek, kiterülve, mint egy vízicsillag. Azt mondták, jó hideg. Lefeküdtem melléjük, és igazuk volt... Ott érdeklődtek a szoba vízzel feltöltése iránt is. Nekem meg azóta sincs tiszta alsóm, most is a fürdőnadrágom volt rajtam. - Arra gondoltam - kezdtem bele, miközben a konyha felé igyekeztünk, és az egyik folyosó menti tálból lekaptam egy almát, majd beleharaptam, remélve, hogy nem műanyag vagy viasz dísz -, hogy lemehetnénk az erdei tó partjára. Mármint, levihetnénk a növendékeket. Mit gondolsz? Biztosan örülnének. És az a víz ingyen van. Folytatás -> Konyha!

naomishade

Előzmény | 2015.06.11. 23:08 - #7

Egy pillanatig nem tudtam, miért tiltakozik olyan hevesen Colin a drogok ellen, aztán rájöttem, hogy a narkolepszia szó zavarta meg. Egy pillanat múlva pedig eszembe jutott, hogy az öccse valami kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményért ül börtönben. Nem csoda hát, ha egy kicsit rosszul éreztem magam ezután, és még ha a veszélyességi pótléknak nincs is veszélyességi pótléka, a továbbiakban mellőzni fogom a mentor földre pottyantását kényelmes fekhelyeiről. - Nem, a narkolepszia egy betegség - kezdtem heves magyarázatba, hogy eloszlassam a félreértéseket. - Alvászavar. Az ilyen betegek bárhol, bármikor el tudnak aludni, és nagyon veszélyes, bármennyire viccesnek is hangzik elsőre... Ezért mondtam, hogy jobban tennéd, ha kivizsgáltatnád magad. Ismeretségünk alatt már sokszor mondtam a mentornak, hogy ezzel azaluszékonyságával menjen el orvoshoz, de eddig még sosem hallgatott rám. Már éppen belekezdtem volna a narkolepszia veszélyeinek ecsetelésébe, amikor Colin más felé terelte a témát. Teljesen váratlanul ért a kérdése, nem tudtam, honnan merülhet fel a kérdése, aztán arrafelé fordítottam a fejem, amerre ő is nézett, és mindent megértettem. - Hja, hogy az... Sean és a haverjai úszómedencét akartak varázsolni az első emeleti folyosóból - magyaráztam. - De már feltakaríttattam velük, és végig én felügyeltem őket. Azt hiszem, ez elég büntetés volt számukra, hogy ne próbálkozzanak még egyszer. - Nem fér bele a költségvetésünkbe egy újabb medence - hárítottam el Colin (és más mentorok, valamint a növendékek ki nem mondott kérését) egy határozott válasszal, és a hangomból hallható volt, hogy itt nincs apelláta. Valamint, ezt a büntetést szántam mindenkinek, aki a legutóbbi felfújható medence tönkretételében részt vett. - És ez a mostani kis pancsolás is alaposan megnövelte a vízszámlánkat... Na, gyere, igyunk inkább egy kávét - invitáltam álomszuszék mentortársamat a konyha felé, ahová eredetileg is tartottam.

Naomi

Előzmény | 2015.06.11. 22:22 - #6

Határozottan csalódott voltam, amiért ezért (akármi legyen is a hivatalos megnevezése) nem jár plusz pénz. Én mindenesetre bevezetném a "kényelmes helyekről kemény padlóra esés okozta károk" megfizetését is. Kissé kábán, de az említett zuttyanás miatt frissen ébredthez képest éberen tápászkodtam fel és igazgattam el az ingemet. - Narkolepszia? - vontam össze a szemöldököm. - Tudod, hogy semmi közöm a drogokhoz. Ennél határozottabb szabályom nem is volt az életben. Sőt, igazándiból másik sem - úgy voltam vele, hogy hagyom érvényesülni mások és a magam akaratát, azzal pedig igen nehézkesen fér meg egy szabályzat. Iris ennek teljes ellentétében hitt, részben ezért is lepődtem meg, mikor mögé nézve vizes lábnyomokat láttam. - Eltört valahol egy cső? - érdeklődtem, miközben nyújtóztam egyet. - Vagy végre megvesszük a medencét, amit ajánlottam? Ha igen, remélem, beépített lesz, mert tudod, hogy járt a legutóbbi, felfújható... - Szerintem elképesztő, és a maga módján lenyűgözően önkifejező dolog volt az egyik növendéktől, hogy sárkányrepülőnek használta és kiugrott az ablakból, de Iris valahogy nem örült annyira, főleg, mert a medencében még víz is volt, ami a nyakába ömlött. - Egy medencét meg tudnánk építeni - vittem tovább a gondolatom fonalát. - Csak egy lyuk kell hozzá, és... egy medence.

naomishade

Előzmény | 2015.06.11. 20:47 - #5

Az vesse rám az első követ, aki nem tette volna ugyanezt a helyemben. Kínálta magát a lehetőség, én pedig kihasználtam. elméletileg délután négyig van mindenki szolgálatban, és már fél hat is elmúlt, de nem szerettem, ha a mentorok és tanárok ilyen nyíltan lustálkodnak, mert úgy véltem, ez a fajta viselkedés rontja a növendékek munkamorálját, és a kellő tiszteletet sem fogják ezáltal megkapni a kollégáim. Márpedig fontos egy zabolátlan Áldásokkal teli kastélyban, hogy meglegyen a rend és a fegyelem, különben anarchiába és káoszba fullad minden. De ezt négy év alatt, mióta Shelter House igazgatója lettem, sosem bírtam Colin fejébe verni. A földön ébredező mentor fölé álltam, és rosszallóan keresztbe fontam a karomat. Összevont szemöldökkel figyeltem, hogyan tér magához, és jön rá, hol van és ki keltette fel kora esti szundikálásából. - Jó reggelt, Csipkerózsika - feleltem Colin költői kérdésére, figyelmen kívül hagyva a fagyitengerről motyogott szavait. Ahhoz képest, hogy már túllépett a harmincon, eléggé gyerekes álmai lehettek, amelyekre jobb, ha rá sem kérdezek. - Mert már harmadjára kaptalak rajta a héten, hogy elaludtál, Colin - válaszoltam, miközben arrébb léptem, hogy a mentor kényelemsen feltápászkodhasson a padlóról. Eszem ágában sem volt segíteni, egy kis testmozgás talán felébreszti. - A veszélyességi pótléknak nincs veszélyességi pótléka - mutattam rá a tényre. Mivel Áldottakkal foglalkozni amúgy is veszélyes, minden egyes alkalmazott alapból megkapta a fizetése mellé ezt a pótlékot is. - Ki kéne vizsgáltatnod magad, nem gondoltál még rá? Lehet, hogy enyhe narkolepsziában szenvedsz - bújt elő belőlem az aggodalmas. - Ők képesek bárhol elaludni, és te tényleg képes vagy bárhol, bármikor elaludni. Ez már nem egészséges.

Naomi

Előzmény | 2015.06.11. 20:24 - #4

Nem szoktam álmodni, ami mondjuk nem is meglepő, ha egyszer állandóan alszom. Hiába mondják, hogy az emberi agy milyen csodálatos, meg egyedülálló, még Einstein agya sem lenne képes annyi álmot gyártani, amennyit én alszom. Most mégis álmodtam, talán a meleg lehetett az oka, mert egy hatalmas fagyitengerben úsztam, ami olyan hűvös és krémes volt, hogy az szinte már bűncselekmény. Szinte igazinak tűnt az egész; még az ízét is éreztem, amikor épp lenyeltem néhány kortyot, eper, csoki és vanília, de még sárgadinnye is... Kész fagyimennyország! Aztán ez az egész hirtelen baljós fordulatot vett, fordult velem egyet a világ, az egész fagyi hirtelen zselévé vált, én pattogni kezdtem rajta, felrepültem a levegőbe, ám mire visszaértem, már kemény pálcika-ágyon landoltam, és mályvacukrok estek rám, fullasztással fenyegetve. Kapálózni és kiabálni kezdtem, aztán egyszer csak kitisztulni látszott a látásom, és mire észbe kaphattam volna, már újra a Menedékház szalonjában voltam, és épp ököllel készültem lecsapni egy párnára. - Iris? - pislogtam nagyokat a lenyűgözöttsége mosolyát titkolni próbáló nőt. Hogyan kerültem a padlóra...? Ez volt a második gondolatom, aztán valahogy az egész kezdett értelmet nyerni, főleg, hogy még a hátsóm is fájni kezdett a földre zuttyanástól. - Eltűnt a fagyitenger - sóhajtottam lemondóan, majd erőt vettem magamon, és a krémes édesség után sóvárgó lélekkel, de felálltam. - Ez már a harmadik alkalom a héten - fordultam immár az igazgatónő felé, akinek ez a trükk mondhatni, a kedvence volt. Persze, lehetne engem vádolni, amiért folyamatosan elalszom, de itt most én vagyok az áldozat.  - Nem véd engem valamiféle munkavédő törvény, vagy ilyesmi? Kezdek biztos lenni benne, hogy veszélyességi pótlékért kéne folyamodnom.

naomishade

Előzmény | 2015.06.11. 20:03 - #3

- Ez a meleg… - mondtam csak úgy a négy falnak, az irodámban ülve. Még itt, a hegyek közé is elért a meleghullám, és elő kellett szednem a lengébb ruháimat, hogy valahogyan elviselhetőbbé tegyem az időjárást. Csak az éjszakák hoztak némi lehűlést, és a hosszúra nyúlt árnyékok már jelezték, hogy hamarosan eljön a várva várt felüdülés. A székem enyhén remegett alattam, ahogy megpróbáltam kriokinézissel csökkenteni a bőrülés hőmérsékletét, és emiatt nem igazán tudtam koncentrálni a féléves elszámolásra. A tollam hegyét rágtam, miközben a számológépbe pötyögtem, amikor kopogtatást hallottam az ajtón. Egy növendék jött be, láttam az arcán, hogy enyhén zavarban van, és némi unszolás után végül kibökte, hogy az első emeleti mosdó úszik a vízben, a srácok pedig megpróbálnak medencét csinálni a folyosóból. Miután sikerült elhárítanom az árvizet, már nem tudtam visszamenni az irodámba, így hát a földszint felé vettem az utamat, hogy a fagyasztóból némi fagyival enyhítsem a meleget. Azonban, amint a szalon ajtajához értem, enyhe hortyogás ütötte meg a fülemet, és ezt a hangot már olyan jól ismertem, hogy látatlanban is tudtam – Colin Mitchell szunyókál a kanapén. Ilyenkor még ágyúval is nehezen lehet felébreszteni, de azért gondoltam, megpróbálkozom a lehetetlennel. Bosszúsan a kanapén horkoló mentor felé néztem, aki a következő másodpercben a levegőbe emelkedett, hogy egy hangos puffanással utána a földön kössön ki. Alig bírtam elfojtani a mosolyomat.

Naomi

Előzmény | 2015.06.11. 19:15 - #2

Mondhatni, hogy sosem voltam egy túl aktív ember – szívesen sportoltam vagy beszélgettem, ha épp arról volt szó, de amint arra került a sor, hogy egy helyben kell maradnom, csöndben, a gondolataimmal összezárva, valahogy elpilledtem. Ezen nem segített a mostani hőséggel vegyes esős idő sem, a páratartalom néha már fojtogatott, mint mikor odahaza a húgom szaunát varázsolt a fürdőből. Én esküszöm, hogy tényleg csak egyetlen pillanatra ültem le a szalonban; úgy volt, hogy az egyik növendékkel találkozom, és kimegyünk a gyakorlótérre. Reménykedtem abban, hogy az esti óra talán enyhítő levegőt hoz, de pont ugyanolyan meleg volt odakint, mint korábban. Most mit mondhatnék? Elaludtam. Ott, a szalon egyik kényelmes kanapéján (túlzottan hívogató volt) ülve elnyomott az álom, holott tizenkét órát aludtam az este. A fejem a kanapé háttámlájának hanyatlott, horkoltam, és biztos vagyok benne, hogy még a nyálam is kifojt. Nem ébredtem fel arra sem, amikor valaki szólongatni kezdett, a növendékem ugyanis időközben megérkezett, de nem mert felébreszteni. Még új volt, úgyhogy nem lepődtem meg rajta; alvó oroszlánt felkelteni kész őrültség. Engem? Mindennapos program. Szegény gyerek próbált szólongatni, óvatosan bökni, rázogatni, de mindez hiábavaló volt, így előbb utóbb egyszerűen feladta és otthagyott. Egyedül maradtam a szalon néma magányában - valahogy oda nem illő volt a falakról visszhangzó horkolásom.

Naomi

Előzmény | 2015.06.10. 14:56 - #1

A szalon remekül őrzi a régi nemesi vonalakat. Kényelmes, bőrből és bársonyból készült fotelek, kanapék, faragott asztalok és székek. A szoba éke a kandalló, amely nyáron ugyan felesleges, de télen igazi otthonos meleget áraszt a kucorgók számára. A plafonon fából készült kazettákat lehet látni, amelyek egészen a félkörívű asztalig futnak. A plafonról egy csillár lóg le, amely az állólámpákkal összhangban hangulatos fénnyel tölti el a helységet esténként.

[12-1]