FrissítésSúgó

Naomi	2015.06.10. 14:55 -
	A konyha nem túl nagy, de otthonos. Több hosszúkás asztal szolgál arra, hogy a vállalkozó szelleműek zavartalanul dolgozhassanak az ételeken. A szekrények az összes elengedhetetlen kelléket, és összetevőt tartalmazzák, amelyek egy kiadós lakoma elkészítéséhez szükségesek.

[53-34] [33-14] [13-1]

Doro	Előzmény | 2015.07.07. 11:26 - #13

Igyekeztem lépést tartani Cole fejszámolásával. A lényeget mindenesetre leszűrtem: jó régóta itt él. Elgondolkodtatott egy pillanatra, hogy vajon ez nem jelenti-e azt, hogy aki beteszi egyszer a lábát Shelterbe, az utána örökké függő marad. Míg ezen elmélkedtem, természetesen teljes figyelmem neki szenteltem. - Ha belegondolsz, az életed szinte minden fontos pillanatát, de több mint a felét itt töltötted - erősítettem meg mosolyogva. Nem ítéltem ezt rossz dolognak, azt az egyet viszont sajnáltam, hogy vannak, akik fiatalságukat ugyanazon a helyen töltik ahelyett, hogy utaznának és világot látnának, mint én. Abba bele sem gondoltam, hogy én is most készültem hosszú távra letelepedni, véget vetve ezzel minden újnak. Nem, ez túlzás, itt bőven volt elég "új". Tetszett, ahogy Cole másokról beszélt. Tisztelettel, alázattal, megértéssel. Egyiküket sem próbálta rossz fényben feltüntetni, ha negatív véleménye volt, azt is tanító jelleggel adta elő. Ez egy igazán dicséretes tulajdonság. Azt vettem észre, hogy a konyha felépítése logikus mintát követ. Egy helyen a tányérok és a tálak, az evőeszközök a fiókban, kézre esve, a fűszerek polcokon sorakoztatva. Elég hamar ráakadtam a teára, onnantól már csak a vízforralót kellett keresgélnem, de az egyéb elektronikai gépek között arra is rábukkantam. - Filteres teát találtam, nem gond? Barackos jó lesz? Jobban szerettem az igazi teát, teafűből, de a filteresből is elég jó dolgokat lehet kihozni, ha az ember ért hozzá. Colin szerencséjére én értettem hozzá. Míg a vízforraló tette a dolgát, bögréket kezdtem keresni, a szekrényajtókat nyitogatva. - "Egy kicsit ijesztő?" Nem, dehogy! Elképesztően ijesztő! - pillantottam hátra a vállam felett a férfira. - Kérlek, ne vedd magadra, nem ti vagytok ijesztőek, hanem az, amit képviseltek. Nem mondom, hogy földhöz ragadt a gondolkodásom, elég sok mindenben hiszek, ami meglepne, ha szembe jönne az utcán... De más hinni valamiben és más, amikor tényleg szembe jön. - Közben megtaláltam a poharas polcot. Leemeltem két mintás bögrét, az egyik kutyás volt, a másik meg tehenes. - Az a legijesztőbb az egészben, hogy semmit nem tudok róla. Biztos vagyok benne, hogy ha szép lassan megismerek itt mindenkit, már egyáltalán nem fogok félni. Na meg persze ott van az is, hogy én nem rendelkezem semmilyen különleges képességgel... Bárki békává varázsolhat, még csak annyit sem fogok tudni mondani, hogy brekk. Ez egy kicsit frusztráló - fejeztem be halkan nevetve, aztán még zárásként hozzátettem: - Ugyanakkor nagyon izgalmas. Kezdem érezni az adrenalint. A reakciót lesve pillantottam el a mentor felé, akit épp orrba vágott egy fazék. Szinte helyette jajdultam fel, és a teát otthagyva odasiettem hozzá. - Jaj, már megint az orrod! Jól vagy? Nem tört el? Nem vérzik? Nem szédülsz? Talán agyrázkódásod van... le kéne jegelni - kezdtem el Cole-t a szék felé terelni, hogy üljön le, mielőtt - elképzelésem szerint - mindjárt összeesik és elájul. Ha engedett az anyai parancsnak és leült, akkor fölé hajolva óvatosan elhúztam a kezét az orrától, hogy lássam, mekkora a baj.

Nao	Előzmény | 2015.07.05. 14:31 - #12

– Hm, hát, 1996 és 2000 között voltam növendék – simogattam az államon a borostát gondolkodás közben. Ha lett volna bajszom, pödörgetem, de azt mondták, az nem állna jól. – Akkoriban még Iris apja, Lord Angus Dashwood volt az igazgató, de Iris már akkor is itt élt, a bátyjával együtt. El sem hinné az ember, de elég rebellis volt! Aztán itt végeztem, és egyetemre mentem, de az öcsém... Rossz társaságba keveredett, ezért végül visszajöttem mentornak. Tudod, ha rajta nem is segíthettem, hát megpróbálok másokat jó felé terelni. Az volt, mikor is, 2004, 2005... 2005 őszén, azt hiszem, szóval majdnem tíz éve – bólintottam, mintegy a számolásom lezárásaként. Ahogy jobban belegondoltam, összeráncoltam a szemöldököm. – Hűha, hát ez elég soknak tűnik így kimondva... Talán nem véletlenül nem tudtam más emlékeket felidézni, mint azokat, amik ide kötöttek. Elvégre, az életem felét itt töltöttem, és ha hozzáveszem, hogy két évesen aligha érdekelt, hol vagyok... Megértettem magam. – Nem, nem, egyáltalán nem rémes – ráztam meg a fejem gyorsan. – Csak a legtöbben nehezen találják meg vele a közös hangot. Én nagyjából egyszerre kerültem ide vele, de azóta sem értem, hogy mit miért csinál. Bár ha prospektust adott arról, hogyan gyűjts szelektíven, akkor talán kedvel... A legtöbbeknek csak szól, amikor rossz helyre dobják a mirelit kaja papírját. Engedelmeskedtem Corynak, és hagytam, hogy ő keresse meg helyettem a teát. Kicsit rosszul éreztem magam, amiért én lakok itt egy évtizede, mégsem tudom, mi merre van, így hasznosítani akartam magam, és az egyik szekrényhez léptem – azt tudtam, hogy a süti hol van. – Tényleg, milyen érzés Áldottakkal körülvéve lenni egy... Áldatlannak? – kérdeztem kicsit mélán, miközben a szekrényhez léptem. Minden ide érkező tanártól megkérdeztem, és mindenki máshogy válaszolt. Volt, aki kihívásnak vette, volt, aki borzalmasan örült annak, hogy legalább egy csipet mágia van a világunkban, és voltak olyanok, akik az "Áldott" szó kialakulását kezdték kutatni lázasan. Igen, az utóbbi Wesley volt. – Egy kicsit ijesztő? Nem azért, mert bántanának, hanem azért mégis... Ebből már sehogy sem jöttem ki jól. Ezért volt szinte isteni ajándék, amikor a szekrényajtót kinyitva egy lábos vágott egyenesen orrba, majd csattanva terült el a földön. Sajgó orromhoz kaptam, de mosolyogva fordultam Cory felé. – Gyerekek és a pakolás...!

Doro	Előzmény | 2015.07.04. 21:37 - #11

Magamban eldöntöttem, hogy rákérdezek majd a húgomnál erre a medence dologra, aztán beszélek Irissal. Kicsit úgy éreztem, mintha közeledne a karácsony, és egy magányos kisfiú egyetlen vágyát kéne valóra váltanom. A gond csak az volt, hogy július elején jártunk, én nem voltam Télanyó, Colin meg nem volt sem magányos, sem kisfiú - de az elgondolás tetszett, így hát meg akartam oldani ezt a medence-problémát. Talán ezzel egy jó pontot szerezhetnék mindenkinél. - Es freut mich sehr das zu hören! - ugrattam Colint ártatlan mosollyal. Nem, amúgy tényleg hízelgett, hogy ennyire nem érződik rajtam a német vér. Ha költőien fogalmaznék, azt mondanám, ez volt az én áldásom. - Az anyukámnak vannak brit felmenői, a nagyanyám idején költöztek Németországba, de a nagyanyám csak töri a németet, ezért ő mindig angolul beszélt hozzám. Anya viszont német férjet választott, így otthon inkább azt beszéltük. Az amerikai akcentusról viszont nem sokat tudok - tettem hozzá zavartan. A mai fiatalok szeretik elsütni, hogy yolo, meg wanna, meg fene tudja, de én képtelen voltam ezeket magamévá tenni. Mosolyogva hallgattam Colint, ahogy Irisról beszél, és helyeslőn bólintottam. - Igazad lehet. Régóta ismered? Mióta dolgozol... nem is, mióta élsz itt, Cole? - tettem hozzá, kissé még ízlelgetve a becenevet. Örültem, hogy már az első napomon "becenevet cserélhettem" valakivel. Ez mindig egy szép barátság kezdete, vagy legalábbis egy kiegyensúlyozott munkakapcsolaté. - Annyira rémes lenne? - ráncoltam össze a homlokom Moreau említésére. - Igaz, egy kicsit nehezen vette a vicceimet, és attól is ódzkodott, hogy megérintsem. A szelektív hulladékgyűjtésről pedig nem csak előadást tartott, de egy papírt is kaptam, amin részletesen rajta van, mit melyik konténerbe kell dobnom - meséltem. Nem tudtam, hogy ez nála nem újdonság-e, vagy ez még tőle is sok. Kíváncsian hallgattam Colint, miközben az útmutatásának köszönhetően elértük a konyhát. Büszkén gondoltam rá, hogy ez az a helyiség, ahol a szobám után a legtöbb időt fogom eltölteni. Alig vártam, hogy minél alaposabban körbeszaglásszak, minden fiókba be akartam nézni, minél előbb otthonosan szerettem volna mozogni. A főzés ugyanis az óráim fő alkotóeleme lesz, így aztán a konyha egyfajta titkos bázisként szolgált a szememben. - Sajnos nem tudok, de jó ötlet! Biztos lenne rá kereset, a fantasy könyvek ma nagyon olvasottak - feleltem az ötletére, miközben nekiláttam körbejárni a konyhában. Láttam Colin tanácstalanságát, ezért lelkesen átvettem az irányítást. - Bízd csak rám! Ülj le nyugodtan, mindjárt feltalálom magam - dörzsöltem össze a tenyerem és nekiláttam alaposan szemrevételezni a konyhát.

Nao	Előzmény | 2015.07.04. 18:14 - #10

– Hát, biztos vagyok benne, hogy medencét is szállítanak, az American Airlines, például. Mármint, ha el tudnak hozni két bébicápát Dubaiból, akkor biztosan Németországból is... Na várjunk, Németország? – Úgy is lehet mondani, hogy kicsikét lassan jutott el a tudatomig az említett ország léte, ezért magyaráztam olyan lelkesen, majd akadtam meg hirtelen, mintha saját magamat leptem volna meg. Nagyokat pislogtam újdonsült kolléganőm felé. – Maga oda valósi? Meg mertem volna esküdni, hogy amerikai, mármint, semmi akcentusa sincs. Semmi olyan, hogy ja wohl vagy hasonló... Megeshet, hogy akadt néhány sztereotípiám lényegében az összes Amerikán kívüli helyről; a németek például olyan... Morcosak voltak, tejfölszőkék és azt ismételgették, hogy nein, nein, nein, ehhez képest Cory... Hát, ő nem látszott németnek. Kivéve a hajszínét. És egészen szépen fogalmazta meg, hogy lusta vagyok. A 110% említésére oldalra döntöttem a fejem, és jóllakott óvodás módjára elmosolyodtam.  – Iris szuper igazgató! Mindig olyan, tudja, mintha a Grumpy Cattől venne társasági leckéket, de nagyon szereti ezt a helyet, ő Shelter House motorja, szóval néha egy-két halastóban ébredést igazán elnézhet neki az ember. Még mindig nem tudtam, mit takar a háztartástan, de most még hozzájött az életvitel is, amit aztán végképp nem tudtam feldolgozni. Hoy lehet ezt tanítani? Na meg osztályozni! Milyen az már, hogyha valaki megbukik az életből? De ezeket az aggályaimat nem osztottam meg Coryval; nem mertem. – Wittenberg? Az tényleg olyan... németes. Én pedig Colin Mitchell vagyok. Még mindig és már megint – néztem rá széles mosollyal. – De hívhatsz Cole-nak is, ha gondolod. Miután felértünk a lépcsőn, már egymás mellett is elfértünk az alagsori folyosón. Habár szó nélkül hagytam, hogy Cory elinduljon, amerre akar, utána nyúltam, és a vállain pihentetve a kezem a helyes irányba fordítottam; mielőtt még beleveszne az alagútrendszerbe. – Szóval találkoztál Ethannel? Akkor a nehezén már tényleg túl vagy. – Mondhatjuk, hogy élénk nyomokat hagyott bennem, amikor szelektíven akarta gyűjteni a hulladékot. Kedveltem őt, de az egyedi báját megszokni idő volt, és vele megismertetni az újonc tanárokat körülbelül olyan, mint éhes oroszlánok elé dobni egy csecsemőt!... Nem, tényleg kedvelem. – Mondjuk, a varázslatos egészen jól illik a helyzetre... Ezért szeretem nagyon ezt a helyet, annyi különböző Áldással futni össze a folyosón, hogy azt már bűn lenne nem megfilmesíteni. Te véletlenül nem tudsz írni? Biztos kasszasiker lenne belőle, már azt leszámítva, hogy tilos akármit is megosztani a külvilággal rólunk, és talán titkos kormányprojekt áldozatai lennénk! – magyaráztam mindezt olyan csillogó tekintettel, mintha nem épp kísérleti nyulakhoz hasonlítottam volna magunkat. Szerintem egy könyv simán jó buli lett volna. Mint medencét szerezni valahonnan. Mikor beértünk a konyhába, nagy elánnal indultam meg a szekrények felé – aztán rájöttem, hogy nem tudom, hol tartjuk a teát. Valahogy mindig másvalaki csinálta meg nekem! –  Én... Mindjárt rájövök ám, hol van a tea...

Nao	Előzmény | 2015.06.13. 14:41 - #9

Vajon tényleg azt mondta, amit gondolok, hogy mondott? Lehet, hogy az agyam néha cserbenhagyott, de a hallásom sosem. Iris tulajdonképpen engedélyt adott egy medencére, amennyiben szerzek húszezer dollárt. Valahogy a pillanat hevében ez egészen kivitelezhető ötletnek tűnt - mintha mi sem lenne egyszerűbb, mint ennyi pénzt összeszedni a semmiből. Máris azon kezdtem gondolkodni, vajon milyen módszerekkel lehetne gyorsan pénzhez jutni. Annyi még nekem is leesett, hogy nem egy limonádé stand vagy sütivásár lesz a megoldás. Hazardírozni nem szerettem volna (sőt, szerintem annak Iris sem örült volna), a veséimhez is ragaszkodtam, más pedig hirtelen nem jutott eszembe, de ettől nem szomorodtam el. Ez Amerika, az álmok, demokrácia és a sült krumpli hazája, csak kitalálok valamit! - A jövő, igen, az fontos - bólogattam szórakozottan, miközben legurítottam a maradék kávét, majd ellöktem magam a pulthoz, és a hűtőhöz léptem. A mélyhűtőben kutakodtam egy kicsit, majd kihúztam két pálcikás jégkrémet, amit még nemrég vettem a városban. Az egyiket Irisnek nyújtottam. Talán az is segít a növendékeken, ha a mentoraik hőgutája nem hat ki a viselkedésükre. - Szerintem majd lemegyek a városba, és hozok egy tucat öt literes kiszerelést. Addig, amíg nem szerzek húszezer dollárt. - Tényleg komolyan gondoltam a medencét, és főleg nem is magam miatt. Mentorként és felelősségteljes felnőttként egyszerűen fájt látni, mennyire kimeríti a gyerekeket a hőség. Szerettem volna tenni valamit értük, és ha ehhez húszezer dollárt kellett szereznem, hát annyit. Addig pedig járok egy kondér fagyival edzésre. Erre a gondolatra felnéztem a jégkrém-kicsomagolásból, egy pillanatra értetlenül meredtem a semmibe, majd a homlokomra csaptam, és sietve az ajtó felé léptem. - Nekem edzésre kell mennem! Sietek, Iris, köszönöm a kávét, és szólok, ha megvan a pénz! - És ezzel kirohantam a konyhából, csak azért, hogy néhány pillanattal később visszaszaladjak a kukához, kidobni a jégkrém papírt. Aztán tényleg elsiettem. Lezárt! Köszi a kört. :)

shade

Előzmény | 2015.06.13. 10:21 - #8

Hamar le kellett lomboznom Colint. Láttam, hogy a szavaim milyen hatással vannak rá, az arca hogyan változik egyik pillanatról a másikra lelkesből letörtre, és egy kicsit megsajnáltam. De csak egy egészen kicsit. Nem annyira, hogy rögtön egy medencével hozzam vissza a jókedvét. Na, azt már nem. - Igen, kár - bólintottam a kávémat kavargatva. - De, ha netalántán, esetleg az öledbe hullana vagy húszezer dollár, megvehetjük azt a medencét. Nekem viszont gondolnom kell Shelter House jövőjére is. Az örökségem kamata, a részvények és a támogatások ugyan szép kis summát hoztak évente, de a pénz el is ment arra, hogy minden simán menjen a Menedékházban, és ne kelljen a nehéz körülmények közül jövő növendékeknek tandíjat fizetniük. Ez mindig is így ment, már az alapítástól kezdve, és nem akartam, hogy ez a hagyomány a túllépett költségvetési keret miatt megszakadjon. Szüksége volt az Áldottaknak egy olyan helyre, ahol megtanulhatják használni a képességeiket, uralni önmagukat, hogy aztán visszatérve a társadalomba, minden gond nélkül beilleszkedhessenek, vagy új életet kezdhessenek.  Nekem is melegem volt, de nem szenvedtem olyan látványosan, mint a növendékek és egyes mentorok. Ráadásul közelgett az este, és a nyitott ablakokon keresztül már hűvösebb levegő áramlott be, úgyhogy saját belátásom szerint kezdett elviselhetővé válni a helyzet. - Fagyi, az fér a keretbe - bólintottam, mire a szemben lévő, nagy, zúgó fagyasztóláda teteje felcsapódott, elárasztva a konyhát jeges léghullámmal. - És azt hiszem, most megérdemlünk egy kis fagyit - dőltem neki a konyhapultnak, hogy megigyam a kávém maradékát.

Naomi

Előzmény | 2015.06.12. 15:39 - #7

Az agyam úgy kezdett rápörögni a feladatra, melyet önkényesen tűztem ki magam elé, hogy szinte belesajdult a kobakom. Iris arcán mosolyt láttam, mi elég ritka vendég volt újabban, így tehát jó jelnek vettem, és ha ehhez még hozzácsaptam a "tudnék lebegtetni egy medencét" mondatot, szinte már láttam magam előtt a célszalagot. Nagyon akartam azt a medencét, így mikor a lelkes magyarázásomat Iris a földbe döngölte a "nem fér bele" és "sajnálom" szavakkal, az olyan volt, mintha a cél előtt bicsaklott volna ki a bokám, és arccal érkeztem volna az aszfaltra. - Ó. Az kár - szontyolodtam el. Sosem beszéltünk Shelter anyagi helyzetéről; mivel Dashwoodék gazdagok, milliós értékben lógnak a falakon régi festmények, szobrok, múltbéli emlékek, azt hittem, náluk a pénz olyan, mint a Kardashieneknél, csak úgy folyik a semmiből. Ha valaki, hát én megértettem, milyen az, ha nincs pénz valamire, túlzottan sokszor hallottam ezt a mondatot, miután a szüleim elváltak. - Értem - bólintottam végül, és a kávém után nyúltam, hogy teleöntsem krémporral, hátha abba tudom fojtani a bánatom. Aztán eszembe jutott valami: lehet, hogy nem sok pénzünk volt, de valahogy mégis mindent megoldottunk. Emlékszem, el akartam menni megnézni az egyik Terminátor filmet, aztán amikor anya azt mondta, hogy most nincs pénze mozijegyre, a húgommal belógtunk a moziba. Lehet, hogy ez nem épp törvényes megoldás volt, de a lényeg az, hogy megnézhettem Arnold Schwarzeneggert a három méteres filmvásznon. Annak Iris nem nagyon örült volna, ha lopnánk egy medencét, az tény. De ha esetleg valahogy pénzt tudnánk találni rá... Mindig mindenre lehetett pénzt szerezni, ha nagyon akarta az ember. És én nagyon akartam a medencét! Már csak ki kellett találni, hogyan szerzek húszezer dollárt. - Ez a hőség akkor is elviselhetetlen - jegyeztem meg, majd az ingem anyagát az ujjaim közé csippentettem és legyezni kezdtem magam. Valamennyit használt, d emég így is éreztem, hogy ég az arcom. - És fagyi? Az fér bele a keretbe..?

naomishade

Előzmény | 2015.06.12. 15:05 - #6

Egy medence tényleg nem jött volna rosszul Shelter House-ba, de nem olcsó mulatság egy beépített medence beépíttetése, és az éves keretünket jócskán túllépnénk, ha vennénk egyet. A bátyámtól pedig nem voltam hajlandó kölcsönkérni, már csak elvből sem, de támadt egy olyan érzésem, hogy amúgy sem segítene ki. Ő sosem viselte úgy a szívén a Menedékház sorsát, mint én vagy apu, és mindig csak azon fáradozott, hogy a saját malmára hajtsa a vizet. Nem hittem, hogy meghatná az az érvem a medence mellett, hogy a növendékeknek melegük van. Csak saját magamra és a csekély számú támogatóinkra hagyatkozhattam, ha Shelter House fenntartásáról, vagy fejlesztéséről esett szó. Nem állhattam meg csodálkozástól vegyes szórakozottságomban, hogy el ne mosolyodjak mentortársam lelkesedésén. Mintha egy medencereklámba kerültem volna, Colin előrángatott a nadrágzsebéből egy medencékkel teli brossúrát, és lelkesen magyarázta, mennyit spórolhatnánk ilyen-meg olyan üvegszálas szerkezettel meg azzal, ha mi magunk építenénk be. Lehet, hogy inkább medenceárusító ügynöknek kellett volna mennie, nem mentornak. - El tudnám lebegtetni, de nem erről van szó - próbáltam lehűteni a mentor túlzott lelkesedését. - Egyszerűen nem fér bele a keretbe egy ilyen nagy beruházás. Én is szívesen pancsikolnék a hűvös vízben meg süttetném a vízparton a hasamat, de nem úgy állunk anyagilag, hogy ezt megengedhetnénk magunknak. Pont - koppantottam a konyhapulthoz a csészémet, mint amikor egy bíró a kalapácsával az asztalra ütve kihirdeti az ítéletet. - Sajnálom, hogy mindenkinek csalódást okozok, de fontosabb Shelter House működtetése, mint egy beépíthető medence - zártam le végleg  a medence-témát, még ha be is kellett vallanom, hogy nem vet fel a pénz minket. Inkább a számhoz emeltem a csészémet, megfújtam a forró kávét, és kortyoltam belőle egyet. Csak ezután pörgettem vissza a fejemben, amiket mondtam, és rájöttem, hogy talán túl keményen közöltem Colinnal az igazságot.

Naomi

Előzmény | 2015.06.12. 13:58 - #5

– Ez... Huh. Oké, legyen, ahogy jónak látod – adtam végül fel a győzködést. Iris kezdett egyre jobban az anyámra emlékeztetni, akit persze szeretek, de mindig megtartom a tiszteletlennek számító véleményemet a döntéseiről. Ez nem azt jelentette, hogy teljesen feladtam volna a medencét, csak egy későbbi, alkalmasabb időpontra halasztottam az emlegetését. Bíztam abban, hogy ha elég sokáig rágom Iris fülét a növendékekkel és pár hasonszőrű alkalmazottal együtt, akkor előbb vagy utóbb beadja a derekát. Azt mondjuk nem hittem volna, hogy ez ilyen gyorsan be is következik. - Tényleg? - vidámodtam fel az igazgatónő felvetésére. Sajnos nem olvastam jól a sorok között, így a "távoli jövőben" részt nem igazán fogtam fel. A cukros kérdésre csak bólogattam, mert épp túlzottan lefoglalt az, hogy a khaki színű térdnadrágom zsebeiben kutassak. Mikor sikerült megtalálnom, amit kerestem, diadalittasan rántottam elő a brossúrát, mely egy nem olyan messzi, medencékre és jakuzzikra szakosodott cégé volt. Igen, mondhatni, hogy készültem erre a pillanatra. A személyim vagy a pénztárcám nem volt nálam, de ezt mindig beraktam az aktuális nadrágom zsebébe. - Nézd! - nyomtam a nő orra alá lelkesen. - A katalógus szerint, ha üvegszálas medencét veszünk, akár tízezer dollárt is meg lehet spórolni rajta. Ha pedig vállaljuk, hogy mi építjük be, akkor újabb hatezer dollár jöhet le, ami már majdnem a fele a teljes árnak! Szerinted képes lennél egy medencét lebegtetni? Igazából Iris "én lezártnak tekintem a témát" még átgondolomját sem fogtam fel igazán, ahhoz túlzottan elvakított a jövőbeli hűvös úszómedence csillogása. Szinte éreztem az uszodákra jellemző klórszagot és láttam a hullámok fodrozódását magam előtt. Biztos voltam benne, hogy a növendékek is kiugranának a bőrükből örömükben! Ez már csak jelentett valamit, nem? - Ha elég nagy medencét vennénk, akkor akár edzésre is lehetne használni, ráadásul a víz-képességű növendékek is gyakorolhatnának rajta. Ráadásul valami olyat láttam egyszer a tévében, hogy a víz közelében élők nyugodtabbak, mint akik nem ott élnek! Képzeld, lehet, hogy Sean is lenyugodna... Lássuk be, a kölyök eléggé izgága tud lenni.

naomishade

Előzmény | 2015.06.12. 13:18 - #4

Azt hiszem, egy kicsit túl komolyan vettem ezt a medencés ügyet, és ennek Colin itta meg a levét. Meg se mert szólalni a letolásomra, csak hallgatta lesütött szemmel. Egy másodpercre meg is sajnáltam, de aztán eszembe jutott, hogy igazam van, és elmúlt ez az érzés. Nem szabad félvállról venni a növendékek képességeit és találékonyságát, ha szabályszegésről van szó. Persze, mindenki máshogy értelmezi a szabályszegést, és annak jelentését, de én itt azon dolgoztam, hogy minden rendben menjen, és ne tudódjon ki a Menedékház titka. Ehhez nagyfokú együttműködésre és bizalomra volt szükség mind a mentorok, tanárok és növendékek részéről. - Csak próbálom összetartani ezt a helyet - vontam vállat. Már sokszor megkaptam, hogy lehetnék egy kicsit lazább is, meg hogy rosszabb vagyok, mint egy hipochonder anyuka, de csak így tudtam mindent rendben tartani. Colin élménye a tóban való fürdéssel kapcsolatban nem győzött meg róla, hogy jó ötlet a növendékeket kivinni fürdeni. Egy kicsit meg is ijedtem, amikor mondta, hogy hipotermiával szállították kórházba. Egy ilyen élmény után én biztos nem ennyire félvállról venném a tóban való fürdés veszélyeit, de Colin teljesen máshogy látta a dolgokat, mint én. - Attól még, hogy meleg van, nem győztél meg - igattam a fejem. - A tó akkor is hideg, és felhevült testtel beleugrani nagyon veszélyes. Begörcsölhet az ember lába, vagy akár a szíve... Nem, ilyen veszélynek nem akarok senkit sem kitenni - mondtam, miközben összekészítettem a két adagnyi kávét, és benyomtam a gombot. Néhány másodperc múlva hangos szörcsögéssel csorogni kezdett a fekete színű lé a gépből. - Lehet, hogy a légkondicionálók beépítése helyett költséghatékonyabb lenne egy medence megvásárlása - morfondíroztam, miközben vártam, hogy elkészüljön a kávé. - Két cukorral, ugye? - kérdeztem, és kikapcsoltam a gépet, amikor már úgy láttam, mindkét csészébe elég kávé folyt. - Át kell még gondolnom ezt a dolgot - zártam le a témát a hűtőszekrényhez lépve, hogy tejet öntsek a kávémba.

Naomi

Előzmény | 2015.06.12. 11:53 - #3

Iris szidását hallva csak lesütöttem a szememet, és igyekeztem olyan kicsire összehúzódni, ahogy csak tudtam. Mint mindig. Szinte lenyűgöző volt, hogy hiába tűnik ennyivel kisebbnek és törékenyebbnek nálam, mégis olyan erővel bír, hogy nem merek visszaszólni neki. Nem csak én, mások sem; azt hiszem, többek között ez is bizonyította, mennyire megérdemelte a posztot, amit betöltött, és nem csak rászállt, mint örökösre. Az első letolást még némán tűrtem, a másodikon viszont már épp eléggé meglepődtem ahhoz, hogy döbbenten pislogva ránézzek, és ezt szavakkal is kifejezzem. - Nem gondolod, hogy kicsit túl sokat aggódsz? - kérdeztem. Egy hang valahol a fejemben azt mondta, felesleges erőlködnöm, mert az aggódás épp annyira Iris része volt, mint... Hát, akármi másik része. Mondjuk, a bordája. Egy aggodalmas, nagy felelősségű ember fejével gondolkodott, míg én annak hiányában csak a növendékek és közte próbáltam egyensúlyozni. Értettem, amit mondott (nagyrészt), csak nem értettem vele egyet. - Amikor kicsi voltam, sokat jártunk le a testvéreimmel a közeli tóhoz. Igaz, hogy az mindig be volt fagyva, és mikor beszakadt alattam a jég, beleestem a fagyos vízbe, aztán hipotermiával vittek kórházba, de ott kaptam forrócsokit. Az jó volt... - Nosztalgiával gondoltam vissza a jelenetre, ahogy az anyám lélekszakadva ront be a kórházi szobába, azt várva, hogy félkómásan fekszem, miközben igazából a lábamat lóbálva üldögéltem forrócsokit kortyolgatva. Nem értettem, mi olyan nagy dolog egy esetleges sérülésben; minden gyerek megsérül, eltöri néhány csontját, letörik a foga vége, megégeti az ujját a tábortűznél. Az nem is gyerek, aki nem kerül legalább kétszer-háromszor kórházba, nem? Úgy tervezték őket, hogy túléljék az ilyeneket, ráadásul így tapasztalatot is gyűjtenek. A túlzott óvás gyakran többet árt, mint ha hagyjuk őket szabadon tenni, amit akarnak. - Ez itt aligha fordulhatna elő - kezdtem mentegetőzni, miután rájöttem, mennyire nem volt jó érv, amit mondtam. - Főleg azért, mert baromi meleg van, és nincs befagyva a tó... Mivel a közelben nem volt senki, így fogtam magam, és felültem a konyhapultra. Sokkal kényelmesebb volt, mint ahogy azt hitte volna az ember. - Kell valami, ami megmenti őket ettől a melegtől, Iris. Ha nem medence, nem is a tóban fürdés, akkor mi? Talán légkondit kéne beszerelni. Hosszútávon biztosan kifizetődne, ráadásul kevesebb ősz hajszálad lenne az ilyen vizes akciók nélkül. Zsemlét és cirkuszt, vagy mi a fene!

naomishade

Előzmény | 2015.06.12. 10:34 - #2

Hitetlenkedve néztem Colinra. Nem sok minden tudott kihozni a sodromból, de az efféle felelőtlenség megtette a hatását. Két nagy levegővétel után azonban már nyugodtan tudtam kérdezni. - És te nem érezted úgy, hogy ezt jelenteni kellett volna nekem? - A hatás kedvéért, és a helyzet komolyságának hangsúyozásáért még csípőre is tettem a kezem. - Igen, ezért kérdezte, Colin. Sean nem a matek házijához kért segítséget. Mentortársam nem állt a helyzet magaslatán, ha összefüggéseket kellett keresni, pedig néha jól jött volna, ha meglátja a kapcsolatot a dolgok között. Talán most is megúszhattuk volna, hogy az emeleti folyosó vízben tocsogjon, és nekem sem kellett volna a gonosz boszorkánynak lennem, aki tönkreteszi a fiatalság szórakozását. A fejemet ingatva hallgattam Colint, amint a konyha felé vettük az utunkat. Ez nem így működik, gondoltam magamban. Semmi sem így működik. Még a víz sem. De inkább nem szóltam egy szót se, mert nem akartamkizökkenteni a mentort a gondolatmenetéből. Mégis, fel kellett hördülnöm a következő javaslatára. - Hogy aztán én legyek a felelős egy gyerek haláláért? Tudod, mennyi hír szól arról, hogy osztálykiránduláson belefulladt egy diák a tóba? És tudod, mennyi baktérium van abban a vízben? Az kéne még, hogy valaki összeszedjen egy jó kis fertőzést - vetettem be mindent, hogy bizonyítsam, mennyire rossz ötlet kimenni a tóhoz fürdőzni. A körmömet rágva fordultunk be konyhába, még mindig azon gondolkodva, hogyan lehetne megoldani, hogy a növendékek ne akarjanak mindenáron medencét csinálni a folyosóból, de egyelőre még nem találtam rá költséghatékony megoldást. Egyből rávetettem magam a kávéfőző gépre, hátha attól megjön az ihlet.

Naomi

Előzmény | 2015.06.10. 14:55 - #1

A konyha nem túl nagy, de otthonos. Több hosszúkás asztal szolgál arra, hogy a vállalkozó szelleműek zavartalanul dolgozhassanak az ételeken. A szekrények az összes elengedhetetlen kelléket, és összetevőt tartalmazzák, amelyek egy kiadós lakoma elkészítéséhez szükségesek.

[53-34] [33-14] [13-1]