|
Témaindító hozzászólás
|
2015.06.10. 16:20 - |
A Shelter House egy gyönyörű erdősségben terül el, amelynek fái egész évben árnyékban tartják az épületet. Leginkább fenyőfák nőnek a környéken, tekintve, hogy elég magasan fekszik. A birtok körül egy elég magas drót- és kőkerítés húzódik, amelyet elég nehézkes átmászni. Egyedül a főkapun lehet ki és bejutni. |
[27-8] [7-1]
 Érdeklődve hallgattam Colin véleményét. Egyrészt mindig is lenyűgözött az ilyen naiv, jóhiszemű tanárok hozzáállása. Az ilyen karakterű felnőtteket csapják be a legkönnyebben a minden lében kanál, ravasz fiatalok. Másrészről viszont tényleg érdekel az az eszme, amit ő képviselt. Velem ellentétben úgy hallottam, Colint szeretik a növendékek. Azt is hallottam, hogy az edzések, okítások mindig jó hangulatban telnek náluk. Mivel értett a növendékekhez és szép számra kerültek ki a keze alól, nem mondhattam, hogy a módszerei rosszak; én csak nem értettem egyet velük.
- Én is türelmes vagyok... - szúrtam közbe kissé durcás, kisfiús hangon, és pár hosszú pillanatra magam elé meredtem. Ennél jobban nem is testbeszédelhettem volna el, hogy éppen az jár a fejemben, hányszor üvöltöttem vagy vágtam a falhoz valamit, ha a növendékek kihoztak a sodromból. Annyira azért nem gyakori! - Nézd, ha gyereket akarok, itt hagyom ezt a helyet vagy elkezdek udvarolni Miss Dashwoodnak. Nem kell nekem négy gyerek. Az ő dolguk, hogy nyugodtan és alázatosan befogadják a tudást, amit itt tőlünk kapnak, és ha ezt megteszik, akkor bőségesen meg kell jutalmaznunk őket. Ha nem teszik, jöhet az apai fenyítés. Én ebben hiszek.
Tény, akkoriban még nem gondoltam ezt, amikor a való világban építgettem az életemet Lara oldalán. Akkor szívesen elfogadtam volna akár négynél több gyereket is. Az emlékek beárnyékolták egy pillanatra a kedvemet, de merengésemből szerencsére hamar visszarántott a beüzemelt tv hangja.
- Ohó, zseni vagy! - kényelmesen elhelyezkedtem Colin mellett, aztán a sört felbontva nagyot kortyoltam belőle.
- Talán csak tudja, hogy elbírok velük. Én nem pátyolgatok senkit, nem ez a dolgom. Az a dolgom, hogy segítsek nekik olyan emberekké válni, akik nyugodt szívvel kimehetnek az igazi világba keresni valakit, aki pátyolgatja őket - fejtettem ki a véleményem a kérdésére reagálva. - A felvételin pedig ne lepődj meg. Az nem segítene titokban tartani a Menedékhely létezését, ha megérinted szerencsétlent és leülsz sírni vele a romokban heverő életén. Muszáj kitörölni minden emléküket Shelterről, különben még bajt hoznak ránk; ez pedig az én szakterületem.
Kortyoltam egyet a sörömből, majd halkan hozzátettem: - Sajnos az emberekben nem lehet megbízni... |
 Nem akartam letörni Ethan lelkesedését azzal, hogy nem tudom, ki az a King fickó, szóval inkább nem szólaltam meg, csak udvariasan mosolyogtam és bólogattam, mintha érteném. Körülbelül, mint mikor Wesley kezd el nekem beszélni a perzsákról. Én tőlük csak a szőnyeget ismerem.
Míg a tévé antennáját állítgattam be, vetettem egy furcsálló pillantást mentortársam felé, aki épp egy kockás anyagdarabot terítgetett le maga alá, úgy kisimogatva, mintha utána egyébként nem ülne rá és nem lenne mindegy, hogy mennyire gyűrött vagy sem. Csak megvontam a vállam; ha ő ilyenekkel akart foglalkozni, hát hadd tegye, szabad országban élünk!
– Nem tudom, én nem épp a "fegyelem és szigor" elvét követném, ha tinédzserekről van szó – válaszoltam szórakozottan mosolyogva. Le nem vettem volna a szemeim a képernyőről, mely jelezte, épp milyen erősségű a jel, miközben a kis antennát állítgattam ide-oda. – Én mindig megértéssel és türelemmel közeledek feléjük. Valamilyen szinten a tanáraik vagyunk, apa- és anyafigurák, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk a barátaik is. Úgy sokkal többet tudsz segíteni, ha megnyílnak neked, mintha félelmükben haptákba vágják magukat. Nem sértés!
Ekkor végre bejött az adás. Harsány kurjantással könyveltem el a sikeremet, majd bocsánatkérően Ethanre néztem. Úgysem valószínű, hogy akárki más meghallotta volna, ha meg mégis, aligha jönnek ki megnézni, mi volt ez. Épp az előző, kisebb meccsek közvetítését fejezték be, és most jöttek a szponzorreklámok. Elégedetten dőltem neki a kerítésnek, hogy az egyik doboz sört ciccentve belekortyoljak.
– Mások a módszereink. Az nem olyan rossz, ugye? Elvégre, te valahogy mindig a nehezebb eseteket kapod... – Erre a gondolatra összeráncoltam a homlokom. – Vajon Iris direkt adja neked őket? Te vagy a kisgóré, aki ott van a tanárok felvételekor is. Hogy megy ez? |
Nem aggódtam, mi lesz, ha Miss Dashwood ránk talál. Egyrészt tudtam, hogy belőlem nem nézi ki a szabályszegést, ezért a szidalmak legnagyobb részét Colin fogja kapni; másrészt ha mégis meginogna a bizalma, egész egyszerűen Colinra kenem az egészet. Én csak sodródtam az árral, vettem némi alkoholos italt, ez tény, de hát nagykorú vagyok és nem vittem növendék közelébe; Colin viszont behozott egy tévét! Az aztán illegális! Már azt is eldöntöttem, milyen mély rosszallással fogom csóválni a fejem mentortársam mérhetetlen szabálysértésén. Fő a bajtársiasság.
- Hadd segítsek! - ajánlottam fel a tévé mellett fogott szatyráért nyúlva. Egyrészt meg akartam nézni, milyen rágcsálnivalókat vett, hogy magamban kritizáljam azok minőségét és ár-érték arányát, másrészt nem akartam udvariatlannak tűnni, hisz a tv jóval nagyobb súly, mint az a néhány doboz üdítő, amit én vettem. Ha engedte, átfogtam a másik kezembe a szatyrot és így követtem őt az általa kinézett helyig, figyelmesen hallgatva a ma este felhozatalát.
- Mi az, hogy "talán"? - horkantam fel értetlenkedve. - A Red Sox Boston valaha volt legéletképesebb csapata! 2007-ben csoportelsőként jutottak a rájátszásba, arról nem beszélve, hogy Stephen King is lelkes szurkolójuk. Akit Stephen King szeret, azt nem hiába szereti.
Mondjuk úgy, hogy nem csak a népszerű író volt a Vörös Zoknik lelkes rajongója. Mielőtt letelepedtem volna Colin mellé a földre, a farzsebemből egy kék-fehér kockás, négyszögletű kendőt vettem elő, és leterítettem a fűbe. Nem tudom, Colin hogy fogja kiszedni a nadrágjából a fűfoltokat, de az az ő baja, én jobb szeretek elővigyázatos lenni. Letelepedtem a kendőre, aztán lepakoltam magunk közé az italokat és a rágcsát. Míg Colin a tévével bajlódott, az ingem zsebéből elővettem egy kis csomag törlőkendőt, és nekiláttam egyesével áttörölni a sörösdobozok száját. Hadd ne részletezzem, miféle helyeken fordulhattak meg azok a dobozok, amiket úgy natúr a szánkhoz érintünk...
- Nem igazán értem, a melegnek mi köze a kezelhetőséghez - ráncoltam össze a homlokom. Nem kötekedni akartam, tényleg nem értettem. - A lényeg a fegyelem és a szigor, mindegy, milyen idő van éppen. Ha a gyerek nem tud koncentrálni csak azért, mert kicsit süt a Nap, akkor ne is várja, hogy kiengedjük a normális emberek közé - fejtettem ki a véleményem, és miután megtöröltem a kezem, a törlőkendőt Colinnak kínáltam. Hadd ne részletezzem, az a hordozható tévé hány és milyen ember kezében fordulhatott meg az elmúlt hónapokban... |
Nem lepődtem meg azon, hogy Ethan még akkor is hivatalosan és katonásan nézett ki, mikor éppen szórakozni és szabályt áthágni készült. Főleg azért nem, mert nem is gondolkodtam rajta. A pontosság és rendmánia annyira része volt Ethannek, mint... Hát, amennyire nekem nem. Néha én is eltűnődtem azon, hogy lehet az, hogy mégis kijövünk egymással. Azt nem mondanám, hogy barátok lettünk volna (talán gonosz feltevés, hogy Ethannek nem voltak olyanjai?), de eléldegéltünk egymás mellett. Az efféle, férfias dolgokban pedig kifejezetten egyetértettünk – volt, hogy együtt mentünk le a presszóba (néhányan talán a kocsma megnevezéssel illetik, de akkor már inkább focibár) megnézni egy meccset... Persze, ez ritka volt, mint az a madár, amelyik ritka, mert Iris elől nem volt egyszerű megszökni. Most is kész csoda lesz, ha sikerül teljesen megúsznunk a lebukást.
– Meg, bár a tévét nem volt egyszerű eldugnom – ráztam meg a fejem, majd megindultam a kastélypark felé, vigyázva arra, hogy lehetőleg árnyékban maradjunk.
– Hát, az első meccsek hétkor kezdődtek, de az úgysem olyan lényeges. Pont kiérünk a Pirates-White Sox meccsre, lesz Mets és Blue Jays, Giants és Mariners, meg Rangers és Dodgers – soroltam, mintha csak a műsorfüzet lett volna. Éppenséggel nemrégiben a kezembe akadt egy; mivel más kapcsolatom napi szinten aligha volt a külvilággal, annyiszor elolvastam az egészet, hogy fejből tudtam volna a valószínűségi rátákat. – Én arra szavaznék, hogy az alapszakasz végére a Mets, a Giants és a Dodgers tuti bent marad. Meg talán a Red Sox.
A hely, amelyet kiválasztottam a meccs-nézéshez, szerintem pont jó volt, még ha közel is helyezkedett el a kastélyhoz. A kerítés mellett, egy kiszögellésben, a kastélyból nagy bokrok takartak, a másik irányból pedig kőkerítés. Hamar odaértünk, és miután átverekedtük magunkat a bokrokon, én le is huppantam a fűre. Miközben a tévét állítgattam be, megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni Ethannel. Az sosem volt könnyű.
– A te növendékeid is olyan kezelhetetlenek a melegben, mint az enyéim? Kellene egy medence... |
Tisztelem a szabályokat és becsülettel követem is őket; legalábbis nem nevezném magam rendbontónak csak azért, mert becsempésztünk némi csökkentett százalékú alkoholt és egy lerobbant hordozható tv-t éjszaka a kertbe, hogy áthágjunk legalább öt menedékhelyi szabályt. Nem, én igenis tisztelettel követem a szabályokat, ha azoknak van értelme. Megfosztani egy csapat fejlődésben lévő férfit a sör és a meccs okozta extázistól, az nem szabály. Szóval, miután elhallgattattam a lelkiismeretemet, gondoskodtam néhány doboz sör beszerzéséről, aztán a megbeszélt időpontban elindultam a megbeszélt helyre. Azt sem mondanám, hogy olyan szoros kapcsolat fűzne a Menedékhelyen belül bárkihez is, sőt, Colinnal speciel rengeteg problémám volt, az a fajta probléma, ami kollégák közt fordul elő, ha sokáig dolgoznak együtt. Apróbb dolgok, amik idegesítik őket a másikban, de tisztelik és tolerálják egymást annyira, hogy ne tegyék szóvá. Na, Colin tolerálandó dolgairól listát tudtam volna írni, de ahogy a szabályokat, úgy őt is tiszteltem annyira, hogy ne tegyem szóvá, míg nem látom értelmét. A maga módján rendes fickó volt, és hé, szerzett nekem egy tévét!
A melegre való tekintettel nem öltöztem túl, de a szokásos imidzsem alá sem voltam hajlandó adni: elegáns, sötét farmer, frissen szedve a szárítóról, fényesre lakkozott bőr cípő, élére vasalt, patyolat tiszta ing, vörös-kék-fehér kockás, az elegánsabb fajtából. A gombok szigorúan begombolva, az ing ujja precízen feltűrve, mindkét oldalon szimmetrikusan. Megfésülködtem és meg is mosakodtam, kis dezodor a gyengébb fajtából, amennyit a meccs megérdemel, aztán már indultam is.
Hamar kiszúrtam a mentor magas alakját.
- Ne aggódj, minden itt van - emeltem meg a szatyrot, amibe beledobáltam a hűtőből frissen kivett innivalókat. - Látom, te is be tudtál szerezni mindent.
Elismerő biccentéssel díjaztam a kezében fogott holmikat.
- Milyen meccs megy ma? - érdeklődtem. Mióta megfosztottak a tv-től, le vagyok maradva az ilyen dolgokban. |
Türelmetlenül vártam, hogy végre valahára besötétedjen. Folyton az órámra pillantgattam, mintha attól gyorsabban eljött volna a kilenc óra! Ekkorra beszéltük meg ugyanis Ethannel, hogy közös partizán akcióban kilopózunk a park egyik végébe, egyik kezünkben hideg sör, a másikban néhány zacskó chips, a kis, hordozható tévét pedig valahogy majd csak hozzuk.
Nem volt szép, amit műveltünk. Hogy úgy mondjam, Irisnek nem szóltunk róla. Miért? Mert nem volt szép, amit műveltünk. Mivel afféle tanárok voltunk, voltak velünk szemben bizonyos elvárások, nem is annyira a növendékek, mint a szabálybetartó kollégák, mint például az igazgatónő felől. Kollégának lehet-e nevezni, ha egyszer a főnököm? Ebbe inkább nem gondoltam bele, mert a főnök az olyan, hogy kirúg, ha szabályt szegsz. Szóval igen, inkább legyen a kollégám.
Máskor még sosem csináltam ilyet, de most egyszerűen muszáj volt. MLB szezon van! Mint született nevadai, abban a gyászos életben részesültem, hogy Nevadának nincs hivatalos csapata se az MLB-ben, sem az NFL-ben, de még csak az MBA-ben vagy az NHL-ben sem. Így hát én mindig csak a játék élvezetéért néztem, konkrét kedvencem sosem volt, mégis úgy ragaszkodtam hozzá, mintha a saját csapataim játszottak volna. Mivel Shelter területén még a mentoroknak sem engedélyezett az internet vagy tévé, így az utóbbi években néha leruccantam a városba, ha tehettem, vagy egyszerűen elolvastam az eredményt az újságban. Ma azonban, miközben fagyit vásároltam, megakadt a szemem ezen a kis tévén, és... A többi jött magától.
Mire kilencet ütött az óra, én már odalent vártam Ethanre a belső udvaron, egyik kezemben a kis tévé meg a doboza, a másikban egy kisebb szatyorban baseball-rágcsa. Mert van ilyen.
Mikor végre kilépett az ajtón, nagyot ásítottam.
- Végre! Már kezdtem elaludni - sóhajtottam, és megdörzsöltem a szemem. Valahogy én az izgalomtól, hogy rajtakaphatnak, nem felélénkültem, hanem elálmosodtam. - Sikerült úgy becsempészni a sört, hogy Iris ne lássa meg? |
A Shelter House egy gyönyörű erdősségben terül el, amelynek fái egész évben árnyékban tartják az épületet. Leginkább fenyőfák nőnek a környéken, tekintve, hogy elég magasan fekszik. A birtok körül egy elég magas drót- és kőkerítés húzódik, amelyet elég nehézkes átmászni. Egyedül a főkapun lehet ki és bejutni. |
[27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Érdeklődve hallgattam Colin véleményét. Egyrészt mindig is lenyűgözött az ilyen naiv, jóhiszemű tanárok hozzáállása. Az ilyen karakterű felnőtteket csapják be a legkönnyebben a minden lében kanál, ravasz fiatalok. Másrészről viszont tényleg érdekel az az eszme, amit ő képviselt. Velem ellentétben úgy hallottam, Colint szeretik a növendékek. Azt is hallottam, hogy az edzések, okítások mindig jó hangulatban telnek náluk. Mivel értett a növendékekhez és szép számra kerültek ki a keze alól, nem mondhattam, hogy a módszerei rosszak; én csak nem értettem egyet velük.
Nem akartam letörni Ethan lelkesedését azzal, hogy nem tudom, ki az a King fickó, szóval inkább nem szólaltam meg, csak udvariasan mosolyogtam és bólogattam, mintha érteném. Körülbelül, mint mikor Wesley kezd el nekem beszélni a perzsákról. Én tőlük csak a szőnyeget ismerem.